Hivatás megtalálása, folytatása, A 7 legjobb hivatásforma

Hivatás megtalálása, folytatása, emberi életünk egyik legfontosabb része. Ebben a cikkben megnézzük a hivatás jelentését, különbségét a foglalkozástól. A 7 legjobb hivatásforma alatt 7 olyan tevékenységformát mutatok be, amelyek több foglalkozást ölelnek egybe, de közös jellemzőjük a hivatástudat, egyedi életérzés.

A hivatás megtalálása folyamatához figyelmedbe ajánlom a Milyen munka illik hozzám című cikket, melyben szintén foglalkoztam a témával. A különbség az, hogy ott inkább a foglalkozás, vagy munka szempontjából jártam be a témát.




Hivatás megtalálása

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a hivatást a munkától/állástól megkülönböztessük. A kettő ugyanis nem feltétlen esik egybe, sőt, sok embernél csak állásról beszélhetünk. A hivatás magasabb rendű, mivel több mint munka, egyéniséged magasabb rétegei is tevékenyen részt vesznek benne.

Hivatás jelentése

Itt most hagyjuk a különféle „tudományos” meghatározásokat, definíciókat. A hivatás az, amit Te szívvel-lélekkel végzel, mert nagyon közel áll a személyiséged lényegéhez. Rezonál az életcéloddal, olyasmi, ami meghatározó szerepet tölt be életed során. Lehetséges, hogy csak szabadidős tevékenység, talán az a munkád, vagy egyfajta küldetés szerepét is betöltheti számodra.

A munkát (munkahelyen, vagy alkalmazottként) többnyire csak pénzért csinálod. A hivatás jelentése az, amikor élvezed is, és fontosságtudatot érzel közben. Tudod, hogy jelentős amit csinálsz, és boldogságérzetet okoz. Szellemileg-lelkileg-testileg is feltölt, sokkal többet ad, mintha csak szimplán dolgoznál.

Hivatás megtalálása

Alap esetben egyszerű kérdésekkel felderítheted, mi a Te hivatásod.

  • Mi az, amihez értesz, és jól is csinálod?
  • Milyen cselekvés közben érzed magad igazán hasznosnak?
  • Milyen típusú tevékenység okoz számodra örömet?

Amelyik tevékenységet jól csinálod, örömet okoz, és hasznos is, az az ideális hivatás számodra. Vagyis a hivatás megtalálása nagyon is könnyű lehet. A helyzet akkor komplikáltabb, ha a lehetőségeid korlátoznak az ilyen tevékenység végzésében, vagy nem igazán találod meg a létezők közül. Akkor mélyebben bele kell menned a keresésbe, a jó hír viszont az, hogy erre is van megoldás.

Az Egyéniségépítés tagsági rendszerében külön modul foglalkozik a pályafutással. Ebben szó van arról, milyen módszerekkel találhatod meg az ideális hivatást, vagy a személyiségedhez milyen foglalkozás illik. Még jobb a Tedd, amit a legjobban szeretsz! a speciális oktatóanyagok között, amely ennek az alapjait tanítja meg, hogyan lehet a szenvedélyed a hivatásod, vagy hogyan építs belőle vállalkozást. Csatlakozás után ezek azonnal elérhetők.

Hivatás folytatása

A hivatás folytatása egyes esetekben nehezebb lehet, mint a hivatás megtalálása. Például valaki nagyon jól és szívesen végzett valamit, de valamilyen változás hatására abba kell hagynia. Például egészségügyi okok, vagy munkahely megszűnése, vagy piaci igény lecsökkenése.

A hivatás folytatása ekkor sem lehetetlen, csak sokszor más formában történhet. Sok embert – főleg ha évtizedeken át végzett valamit – ez megroppant, pedig olykor elég egy önsegítő könyv elolvasása ahhoz, hogy meg tudja oldani a helyzetet. Általában nem maga a tevékenység a lénye, hanem az a folyamat, ami benne végbement közben.

Az ideális hivatkozás folytatása

Gondolj csak bele, egyes cselekvéseket nem feltétlen a cselekvés miatt teszel, hanem az általa okozott érzésért. Ilyen lehet az alkotás, természetjárás, sport, stb. Ha ezt az érzést megtalálod másban is, akkor más formában is lehetséges a hivatás folytatása. Vagy ha alkalmazottként már nem lehet, akkor vállalkozóként is működhetsz.

A 7 legjobb hivatásforma

A 7 legjobb hivatásforma meghatározásakor a fentebbi szempontokat vettem figyelembe, vagyis legyen hasznos, örömöt okozó, és személyes. Utóbbi éppen arra utal, hogy aki csinálja, számára a hivatás jelentése minden szempontjának megfeleljen, vagyis közel álljon a személyiségéhez.

Alkotás

Nemcsak a művészetek tartoznak ide, hanem bármi más, ami számodra az alkotás izgalmával jár. Amennyiben képes vagy belefeledkezni, hogy számodra megszűnik a tér és az idő, miközben létrehozod, az részedre igazi teremtő folyamat. Az sem számít, ha nem lesz remekmű belőle, amennyiben a legjobb proaktivitás képességed kihozza.

Amikor alkotsz, akkor pontosan azt teszed, amiért az emberi lény létezik, létrehozol, vagy kifejezel valamit, amit más még előtted nem tett meg ugyanúgy. Ez mindenféle szempontból magasabbra emel, hiszen a végzése által nemcsak Te érzed magad fennkölten, de tudatalattid mélyebb rétegeit is átitatod vele.

Sport mint hivatás

Te is bizonyára számos sportolót ismersz, akinek az a hivatása, sőt, életmódja. Ők lehettek sikeres versenyzők, majd később edzőként, illetve a sportáguk más szakmai szintjén annak segítői a továbbiakban. Mindegyikükre egyaránt jellemző a mély elhivatottság, szívből képviselik a sportágat. Akik csak közreműködnek, de ők maguk nem sportolnak, rájuk nem jellemző ez.

A sportra is áll az, hogy nemcsak a testet fejleszti, de felemelő hatással van az ember szellemére is. Aki igazán szereti amit csinál, alig van szüksége edzés motiváció használatára, mert maga a folyamat végzése élteti. A sport által nemcsak az adott mozgásforma kedvelőire, de más emberekre is pozitív hatással lehetsz.

A sport mint hivatásforma

Természettel kapcsolatos hivatás

Ez kifejezetten olyanoknak ajánlott, akik imádják a természetet, vagy annak bármilyen formáját. Tehát lehet a természetben végezhető bármilyen munka, de olyan is, ami nem ott történik, viszont ahhoz kapcsolódik. Utóbbira jó példa az állatokkal való foglalkozás. Önmagában a természetjárás is lehet hivatás, amikor több olyan tevékenységgel kapcsolódik, ami segíti az embereket ennek a „művelésében”.

Amikor valaki mély, belső közösséget érez a természettel, akkor a hivatás megtalálása számára kézenfekvő, ebbe az irányba induljon el. Nem feltétlenül szükséges minden esetben ennek lennie a munkájának, csak amivel foglalkozik, kapcsolódjon hozzá, hogy az ebből eredő – átlagosnál magasabb – energiáját kamatoztatni tudja.

Véleményvezérség

Ez egy különleges kategória, sokan nem is értik a kapcsolatot a hivatás fogalmával. Pedig egyértelmű, a véleményvezéreknek elég erős elhivatottságtudatuk van valamivel kapcsolatban. Ide tartoznak az ismert személyek – akik hangot is adnak annak, amit képviselnek – részben az influenszerség, valamint a jó vezetők, akik pozitív hatással bírnak másokra.

A véleményvezér esetében sok függ attól milyen tudatossági szinten tart ő, és mi a célja. A gyakran változó nézetű, de jelentős hatással bíró személyeket nem sorolom ide, hiszen a hivatás egyfajta stabilitást is jelent. Az nem baj, ha fejlődik, ami a lényeg, a másokra való befolyás ne egós célokból történjen, hanem magasabb elhivatottság, felismerések, és tapasztalat következményeként.

Lelki elhivatottság

Itt javarészt spirituális eredetű késztetésről van szó, például amikor valaki valamely valláshoz, vagy szellemi tanításhoz érez elhivatottságot. Ezt ugye csak azok számára közvetítheti eredményesen, akik szintén ahhoz az irányzathoz vonzódnak, vagy hasonló felismeréseken haladtak keresztül.




Ezt fontos megkülönböztetni a fanatizmustól, vagy a szektásságtól, ami valami borzalom. Az igazi lelki elhivatottság tiszta, akinek ez rendben lezajlik a tudatában, nem akar senkit megváltoztatni, egyszerűen azokra az emberekre hat, akik éppen azt keresik. Kiváló példa erre Echart Tolle spirituális tanító és író.

Tanítás mint hivatás

A tanítás is nagy területet ölel fel, és több előző hivatásformához kapcsolódik. Itt most nem kifejezetten az iskolai tanításra gondolok – bár abban is megnyilvánulhat – hanem arra, amikor valaki tudás és felismerések átadására erős késztetést érez. Hangsúlyozom, nem száraz információk átadására, mert arra bárki képes, hanem ihlessen és ösztönözzön is, mint a jó tanító.

Ha Te a tanítást érzed a hivatásodnak, akkor több dolog motiválhat. A szereplésvágy például nem tartozik ide, de a pozitív hatás vágya igen. Az sem lebecsülendő, ha jó készséged van, hogy elmagyarázz dolgokat. A tanítás valójában tanulásfolyamat is, mert a tanítók éppen a tanítás által tanulnak a legtöbbet.

Tanítás mint hivatásforma

Mások építése

Ez több területet ölel fel, a tanácsadástól, edzésen át, életmód oktatásig, vagy szellemi-lelki útmutatásig is terjedhet. Például valakinél a magabiztosság növelése már egy olyan folyamat, amely igen kedvezően hathat rá. Sokszor úgy is működhet az egész, ha az „építő” rávezeti a másikat arra, hogy feltegye magának a megfelelő kérdéseket.

A hivatás jelentése magában foglal egyfajta szolgálattudatot is, ami azt jelenti, hogy valaki ösztönzést érez valami fontosat tenni az emberiségnek, vagy a közösségnek. Ez persze nincsen jelen azoknál, akiket inkább személyes céljaik izgatnak, és folyamatosan harcos idézeteket mormolnak. Viszont kialakulhat később, amikor már az egyéni vágyak megvalósultak.

A mások építése a hivatás megtalálása, folytatása ügyében is sokat segíthet. Több foglalkozás van, amelyik ide kapcsolódik. A szellemi, lelki tanácsadók, sport edzők, de a személyiséget fejlesztő egyének is ide tartoznak. Azok az emberek tudják ezt eredményesen végezni, akiknek belső örömet, elégedettséget okoz mások felemelésének segítése.

Végszó

A saját élményeim szerint ez a folyamat, vagyis a megtörténte egészen különböző életkorban lehetséges. Vannak, akik csak nyugdíjas korukra találják meg az igazit. Bár a hivatástudat jelentése alapján sokan egy életre való elkötelezettségre gondolnak, ez nem mindig van így.

Számomra például nem a készségek fejlesztése segített a legtöbbet, hanem a figyelem művészetének gyakorlása. Ebbe mások, az események, és önmagunk megfigyelését is beleértem. Ha képes vagy jól megfigyelni a dolgokat – legyen az akár önmagad – akkor előbb-utóbb rájössz mi hogyan és miért működik. Innen már csak egy lépés kiválasztani a legjobbat.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük