Motiváló szavak – Az 50 legmotiválóbb szó és a 10 csoport

Motiváló szavak azok a kifejezések, amelyek késztetnek bennünket valamire. Ebben a cikkben az 50 legmotiválóbb szó van összegyűjtve, melyet tulajdonságaik szerint 10 jól elkülöníthető csoportra osztottam. Az egyes emberek személyes jellemzőitől függően más-más erősséggel inspirálják őket. Vannak, akikre a jó tulajdonságok kifejezései is már így hatnak, míg másoknál a mozgalmasabb szófordulatok működnek csak.

Szerintem azok az igazán motiváló szavak, melyek érzelmi töltéssel rendelkeznek, ezért az interneten található listákat figyelmen kívül hagytam. Ugyanis egy teljesen átlagos szó, amelyhez nem fűződik semmilyen érzelem, vagy vágy, az nem motiváló. Például a hit, vagy a hozzáállás nem motiváló szó, inkább csak megállapítás. A szavak és érzések együtt hatnak igazán.

Érdemes elolvasnod a szavak emberre gyakorolt hatásáról szóló cikket, melyben színek szerint is szét vannak válogatva a szavak. A szavak nem csak szavak. Az ember tudat alatt társít hozzájuk egy gondolatot, egy érzést, melyet aztán egy csomó társuló kifejezéshez kapcsol. Egyébként a motivációs szavak gyakran fordulnak elő a motivációs filmekben, amelyeket érdemes megnézned.




Az 50 legmotiválóbb szó és a 10 csoport

1.Személyes teljesítményt ösztönző szavak

A motiváló szavak közül az első csoport a személyes előrejutással, elsőséggel, hírnévvel kapcsolatos. Ide tartoznak azok a motivációs szavak, amelyek erre motiválnak. Érzelmi motiváló szempontból nagyjából sorba rendeztem őket, de természetesen egyéni személyiségtípustól függően ez eltérő lehet.

  1. dicsőség

  2. győzelem

  3. kihívás

  4. elismerés

  5. siker

  6. eredményesség

  7. hatékonyság

  8. cél

2.Inspiráló szavak – Belső inspirációval kapcsolatos motiváló szavak

Míg az első csoport főként a külső eredményekkel volt kapcsolatos, a motiváló szavak második csoportja sokkal inkább belülről motivál, tehát inspiráló szavak. Ezek erős lelki tényezők – melyek a bensőből táplálkozó pozitív érzések által – valamit létrehoznak az emberben és a világban.

  1. szenvedély

  2. lelkesedés

  3. teremtés

  4. önmegvalósítás

  5. alkotás

Belső inspirációval kapcsolatos motiváló szavak

3.Testi-lelki-szellemi jólléttel kapcsolatos motivációs szavak

A motiváló szavak harmadik csoportja mindazzal kapcsolatos, ami belső jó érzést kelt bennünk, azt, hogy érdemes élnünk. Az előzőekkel ellentétben nem biztos, hogy szükséges ehhez valamit elérnünk, vagy megvalósítanunk, inkább felfedezni önmagunkban a lényeget, és élmények által átélni.

Ezek olyan motivált szavak, melyek a jelentésükben hordoznak valamit, amitől jól érzed magad, ha meghallod őket. Vagyis egy állapotot sugallnak, ami az elmédben az idilli dolgokkal kapcsolódik össze.

  1. boldogság

  2. gyönyör

  3. élvezet

  4. öröm

  5. jókedv

  6. elégedettség

  7. kellemes

4.Egyéni szabadsággal kapcsolatos kifejezések

A negyedik csoport azokkal a fogalmakkal kapcsolatos, melyek megtapasztalása szabaddá tesz. Amikor az ember felnő a gyermekkorból, akkor ezek a vágyak felerősödnek, s ezáltal válik különálló egyéniséggé, aki maga választja meg a további útját.

Ezek olyan különleges motivált szavak, melyek nem egyforma hatással vannak mindenkire. Ugyanúgy, ahogyan például a harcos idézetek sem fognak meg mindenkit, ezek is csak az emberek egy részét. Azokat, akik számára az önálló út többet ér, mint a közös, vagy vezetett biztonsága.

  1. szabadság

  2. függetlenség

  3. önállóság

  4. kaland

  5. lehetőség

5.Bőséggel és komforttal kapcsolatos motiváló szavak

Az ötödik motiváló szavak magyarul halmaza a lelki-szellemi, és anyagi könnyedség állapotainak a kifejezése. Bár e szavak láttán a legtöbben szinte azonnal egyfajta fizikai tehetősség állapotára asszociálnak, vegyük észre, hogy mindez egy tudatállapottal kapcsolatos, mely megteremti ezt. A hála és köszönet idézetekben több formában és gyakran előfordulnak ide kapcsolódó kifejezések.

  1. gazdagság

  2. jólét

  3. gondtalanság

  4. kényelem

6.Másokkal kapcsolatos hatásokra utaló szavak

Ez egy különleges csoport, amely a másokkal gyakorolt, vagy velük kapcsolatos hatásokat foglalja össze. Egyes motivációs szavak értelmezhetők közülük negatívan és pozitívan is, hogy ki hogyan érti és használja fel ezeket, az a lelki-szellemi fejlettségétől függ. Arra utal, amit mi el akarunk érni másokkal kapcsolatban. Itt nem teszem sorrendbe, mert teljesen eltérő az egyes embereknél.

Ego motiválók: uralom, hatalom

Vezérléssel kapcsolatos: irányítás, vezetés

Mindkettő előzőhöz kapcsolódó: befolyásolás

Lelki vágyak: együttérzés, szeretet

7.Ideális mintákkal kapcsolatos ösztönző szavak

A hetedik csoport a tökéletességre törekvés motiváló szavak egy halmaza. Ez a tulajdonság különösen a melankolikus emberek jellemzője, de másokat is inspirál. Ez egyfajta eszménykép, amely nagyon jó ösztönző, de a mindig változó világ és energiák mellett nem könnyű, bár lehetséges a fenntartása.

  1. ideál

  2. legjobb

  3. harmónia

  4. minőség

  5. igényesség

  6. rend

Idealitással, tökeletességgel kapcsolatos ösztönző szavak

8.Személyes kisugárzással kapcsolatos motiváló szavak

Ez az, ami egy egyént naggyá tehet, illetve ezek azok, amik másokat kívánatossá, példaképpé, követendővé tesznek számunkra. Az előző, bevonzással kapcsolatos cikkből tudhatod, hogy ezek nem annyira adottságok, hanem fejleszthető tulajdonságok és szokások függvénye. Igazi hosszú távú motivációs szavak.

  1. vonzás

  2. erő

  3. energia

9.Tudat és ismeretszinttel kapcsolatos inspiráló szavak

A motiváló szavak közül ezeket a szellemi állapottal, szinttel, vagy gyűjteménnyel hozhatjuk rokonságba. Bár a fejlődő egyéniség számára különösen lényeges, minden ember életét meghatározzák ezek. Bár mentálisnak tűnnek, egész lényünkkel magunkba fogadjuk ezeket. Attól függően ki hogyan értelmezi őket, más lehet a sorrend

  • tudatosság

  • tudás

  • tapasztalat

10.Előremutató inspiráló szavak

A motiváló szavak utolsó csoportja mindössze két szó, mely a jövőre irányul. Ez az, ami előreviszi a Földet és az emberiséget is, bár fontos, hogy ne csak fizikai téren, hanem a spirituális fejlődésben is tudatosan aktivizálódjon. A hétköznapokban vonzóak ezek az ösztönző szavak, a jövőt tekintve, mindenki erre vágyik.

  • építés

  • új

Motiváló szavak, kifejezések lényege

Nem annyira maga a szó számít, hanem amit hozzákapcsolsz, amilyen élmények kifejezéséhez használtad eddig. Ezért annyira fontos az egyik régebbi cikkemben bemutatott 7 szó, amelyet feltétlen ki kell cserélni az ideális élethez. Minden egyes szó egyben egy bizonyos rezgés, amely hatással van az életedre.




A motivációs szavak fogalmak, koncentrált gondolatok, és a gyakran ismételt inspiráló szavak beépülnek a tapasztalataidba. Nem véletlenül olyan lényegesek ezek az olyan ősi ismeretanyagokban is, mint például az evangéliumok, melyeket jól kell értelmezni. Ugyanis valaha pontosan ismerték a szavak mágikus erejét, melyet a képzelet felerősített.

Az önmagában nem sokat ér, ha egy szavat gyakran ismételgetsz, ami lényeges, az az érzés, melyet hozzákapcsolsz, illetve mindazon gondolatok, melyeket a képzeleted hozzátesz. Ezek tudatos használata segít a motiváltság fenntartásában és abban, hogy mindazt elérd, amire vágysz.

A motiváló szavak magyarul olyan inspiráló szavak, amelyek megnyomnak benned egy kapcsolót, elindítanak egy folyamatot. Mindez serkent, hogy megtegyél valamit – például edzés motiváció – vagy haladjál előre valamiben. Ezek a pozitív szavak és érzések gondolatként, kimondva, és leírva is sarkallnak céljaid eléréséhez.

Ez az egész úgy működik bennünk, mint egy program, amely bizonyos kifejezéseket kulcsszavakként felismerve, reakciót vált ki. Megéri tudatosan használni, mivel így kiválaszthatjuk, amik jól hatnak. Ha nem csak motivált szavak lehetnek érdekesek számodra, ajánlom a lelkesítő szavak listáját is.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük