Gellért Ferenc, a megismerés egyénisége – Egyéniségek 4.

Gellért Ferenc, a megismerés egyénisége

Az Egyéniségek blogban olyan egyéniségeket mutatok be, akik a saját erejükből emelkedtek ki az átlagból, és értek el valami kiemelkedőt.

A szellemtudomány több, mint 20 éve foglalkoztat, így nem véletlenül, Gellért Ferenc oldalára is rábukkantam évekkel ezelőtt: megismeres.hu. Több könyve megjelent már a témában – legutóbb éppen a Táplálkozás, és tudatfejlődés – és egy verseskötete is.

1.Arra kérlek, mutasd be, mi az, amivel sikert értél el!

A megjelent antropozófiai könyveimmel, noha ezek nem olyan nagyon népszerűek. Ez persze annak is köszönhető, hogy antropozófiai szemléletűek, amely ma még csak viszonylag szűk réteg érdeklődését kelti fel. Könyveim egy ember fejlődésének gyümölcsei. Hiszen sikerült megírnom őket. A siker istenigazából a könyvek születése közben jött el számomra, amikor egymagamban voltam, és boldogság, alkotásra kész akarat töltötte el a lelkem. Most is inkább erre a „sikerre” törekszem, mint a külsőre. Ez biztos előrevisz, utóbbi aligha.

2.Meséld el, hogyan jutottál el idáig!

Erről sokféleképpen lehetne beszélni. Ha a siker szemüvegén keresztül akarom megvilágítani, akkor a fejlődés ismétlődő lépcsőfokain, azaz sikerein keresztül. Egyébként pedig nem törekszem ünnepléses sikerre. Arra törekszem, hogy csendben fejlődjek, újabb dolgokat értsek meg, újabb könyveket sikerüljön írni, hogy ezáltal mások fejlődését, szellemi-lelki gyarapodását is elősegítsem.

A 90-es évek spirituális fellendülésében aztán mindenféle természetgyógyászati, okkult és ezoterikus téma kezdett érdekelni. Faltam a könyveket. Amikor aztán – de mindjárt az elején – megismertem a Rudolf Steiner által létrehozott antropozófiát is a maga megismerési útjával, akkor óriási boldogság töltött el, és egyre inkább csak az antropozófiai könyveket olvastam halomszámra. Az antropozófiai szellemtudományban az egyéni fejlődés újabb – úgy tűnik – éppen nekem való útjára leltem. Szellemi tanulmányaim nyomán most már látom, hogy az antropozófia voltaképpen a fejlődés tudománya is. Mióta ennek szellemében gondolkodok, és ilyen szemmel igyekszem felfogni, átérezni a világ történéseit és lényeit, azóta tudom megfogalmazni, hogy ideálom a fejlődés, valamint a fejlődéssel elérhető szabadság. De egyébként érdekes, hogy életem meghatározó élménye, hogy kb. 5.-es iskolás koromtól azt érzem, hogy fejlődésben vagyok.

Ha valakinek a fejlődés az ideálja, akkor a külső siker nem olyan fontos. A törekvés, a fejlődés persze hozhat ilyen sikereket is, de ezek gyakran kísértéssé, a további fejlődés akadályává válhatnak, amennyiben az ember lubickolni szeretne benne, azaz túlságosan személyesen, egoistán éli meg. Ha lesznek külső sikereim, akkor ezekhez távolságtartóan szeretnék viszonyulni.

3.Mikor és hogyan jöttél rá, hogy olyan egyéniség vagy, aki különbözik az átlagtól, tud valamit, amit mások nem?

Arra, hogy egy-éniség vagyok, korán rájöttem. Mint minden kisgyerek, én is körülbelül három éves koromban eszméltem rá önmagamra, azaz arra, hogy én egy én vagyok. Azóta tudom, hogy én olyan én vagyok, aki a világ minden létező dolgától, lényétől különbözik. Van tehát egy énem – mint mindenkinek –, amivel egyéniség lehetek. Ilyen értelemben mindenki egy én, egyéniség.

Egyéniségnek persze azt szokták nevezni, aki valami jelentősebb tettel, tevékenységgel, eredményekkel, képességekkel stb. is kitűnik a többiek közül. Nagyon sok ember kitűnik a többiek közül, legfeljebb nem tudjuk, hogy éppen miben. Mindenkiben benne rejlik az egy-edüli sajátosságokkal rendelkező „én vagyok”, egyéniségként. Tehát nagyon sok egyéniség van, ebben az értelemben is. Legfeljebb ezt most még sok emberről nem tudjuk. Lehet, hogy azért, mert nem ismerjük, nem értjük a lelkét eléggé, de az is lehet, hogy azért, mert a csíraszerűen benne szunnyadó képességeit még nem művelte ki olyan mértékben, hogy az nyilvánvalóvá váljék a többiek számára. Az emberek egy részével kapcsolatban tehát arra vár az isteni-szellemi lét, hogy megmutassa, mit tud. Másoktól pedig arra vár, hogy mi újat, jobbat tud még előhozni lényéből. Ehhez pedig fejlődni, fáradozni kell, éntudattal.

Mikor jöttem rá, hogy különbözök az átlagtól? Először is, az átlagtól mindenki különbözik, mivel átlagember nem is létezik a valóságban. Ez egy fikció. Az összes embert nem lehet egy átlagemberi lényként felfogni, mivel olyan csak az elménkben, fantáziánkban létezik. – Tehát akkor tudatosodott bennem, hogy kicsit jobban különbözök a többi egy-éntől, amikor olyat tettem, amit más nem tett. Szerintem ez megint csak olyan élmény volt, amit nem szoktunk tudatossá tenni, de szinte minden ember átélte már, akár sokszor is. Hiszen mindenki képes lehet a maga szűkebb vagy tágabb környezetében olyasmire, amire más nem képes, vagy ha a másik képes is volna rá, mégsem a másik viszi véghez.

Mindez olyan jelentéktelen dologban is észlelhető, hogy a tollat másként fogom írás közben, mint a körülöttem lévők. Aztán az első könyvem, az Önmagunk lelki megerősítése című írásakor erősen tudatosítottam, hogy ezt a témát már más is feldolgozhatta volna írásos formában Magyarországon, de nem dolgozta fel. Vagy ha feldolgozta, nem úgy tette, ahogy én. Nem könyvet írt. Másrészről úgy megírni egy könyvet, ahogyan végül nekem sikerült, csak én tudtam. Ha más írt volna ugyanerről a témáról, az más könyv lett volna, más tartalommal, más kicsengéssel. Persze tisztában vagyok vele, hogy jobban is megírhattam volna, de én akkor, abban az időszakban, amikor ezt elhatároztam és végrehajtottam, erre és ennyire voltam képes. Amikor alkottam, öröm és lelkesedés töltött el, mert azt csináltam, amit akartam, ami az egy énem szabad döntéséből, lelki-szellemi életéből fakadt. Ez az egyik kulcsa a fejlődésnek, de a boldogságnak is. A szabad ténykedés, alkotás.

4.Voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, nem sikerül “kitörni” a hétköznapokból, és nem tudod azt az életet élni, amire vágytál? Hogyan kezelted és hogyan léptél túl ezen?

Van munkahelyem, tehát alkalmazott is vagyok, ahol a mindennapi élethez szükséges pénz döntő részét megkeresem. A munkahely időnként támasztott olyan megfeszített tempót vagy állított elém olyan feladatot, amelyről úgy éreztem, eltávolít igazi önmagamtól, egy-énem igazi szándékaitól. De ezek a szituációk aztán elmúltak, és helyreállt az a ritmus és állapot, ami nem szakít meg, ami nem szakítja meg a kapcsolatot igazi önmagammal.

A szituációkat, munkahelyet persze ott is lehet hagyni, lehet váltani. Valamikor ezt kell tenni. Ilyen is előfordult velem, és úgy néz ki, jól döntöttem, mert ezzel lényemhez, fejlődésemhez illőbb körülmények teremtődtek.

A nehézségek, problémák, megoldatlan feladatok a fejlődés próbatételei. Mindenki fejlődni érkezik a Földre, még a legelvetemültebb ember is, csak neki esetleg kevéssé sikerül. A fejlődésnek több aspektusa van, de minden fejlődés legfőképpen egyéni. Ha valaki így fogja fel a világot, akkor nem a múlt hibás döntésein, cselekedetein, magatartásán kesereg, hanem azt keresi, miként javíthat, léphet előre, azaz fejlődhet a kínálkozó helyzetekben és lehetőségekben.

Gellért Ferenc könyvei

Ezenkívül a modern emberi lélek számára létrehozott antropozófia tanulmányozása, megélése révén olyan ismeretekre tettem szert, amelyek segíthetnek is „kitörni” a hétköznapokból. Első könyvemben olyan lelki teendőkről, gyakorlatokról, odafigyelésekről, önmagunkat megerősítő módszerekről írtam, amelyek bármilyen nehézségen való felülemelkedésben segíthetnek, ha elsajátítjuk, és hétköznapi életünkben alkalmazzuk őket. A leírt gyakorlatok pont arról szólnak, hogy „hogyan tudunk a hétköznapi életből kitörni”, miközben még jobban a hétköznapi életben, a valóságban maradunk. Valójában ugyanis az igazi fejlődés útja nem vezet ki a mindennapi valóságból, hiszen az a mi fejlődésünket szolgálja. Csak benne válhatunk rátermettebbekké, erősebbekké. A nehézségek is a fejlődésünket szolgálják. Sőt, csak ezek szolgálják a fejlődést. A boldogság nem fejleszt. Az kegyelmi ajándék. Elmenekülni nem érdemes a fejlődés lehetőségeitől. Élni kell a lehetőségekkel. Erre törekszem. Még nem mindig sikerül, és néha tényleg inkább elmenekülnék. De ez csak azt jelzi, hogy nem vagyok elég erős, tehát itt is fejlődnöm kell.

5.Mit tartasz a legfontosabbnak az életben?

A tudatfejlődés lehetőségét. Ez minden emberi élet alapállapota. Az emberi életnek fejlődés nélkül nincs értelme. Aki ezzel tisztában van, az a világot és embertársait is jobban megértheti. Életünk célja pedig az egyéni szabadság elérése. A fejlődés és a szabadság persze csak az ismétlődő újratestesülések során válhat reális lehetőséggé, illetve elérhetővé. Aki e kozmikus távaltokat nyitogató tényt nem képes elfogadni, a fejlődést sem képes teljességében megérteni.

6.Mi életed legnagyobb tanulsága?

Nem minden az, aminek látszik. Sőt! Itt a fizikai világban szinte minden másnak látszik, mint ami és amilyen valójában.

7.Mi az üzeneted, a küldetésed, vagy amit képviselsz a világban?

Az antropozófiát szeretném képviselni. Üzenetem? Talán ez: Ismerd meg a fejlődés alapjait, lehetőségeit! Lásd be, hogy a fizikai életben az okozatok világában élsz! Ismerd meg az okokat is!

Légy tisztában azzal, hogy nemcsak testi, biológiai evolúción áthaladó lény vagy, hanem lelki és szellemi fejlődésen áthaladó is. Sőt teremtett is! Tanuld meg, hogy fejlődés és teremtés miként zajlik egymással harmóniában!

Élj! Élj testi életet, élj lelki életet, élj szellemi életet! Mozogj, lelkesedj, alkoss! Teremts valami jót, igazat vagy szépet, amikor csak tudsz: szabadon!

8.Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének kiemelkedő egyéniségek lenni?

Ha erős, kiemelkedő egyéniségekké szeretnének válni, akkor fejlesszék önmagukat. Ismerjék fel, miben jobbak már most. Talán pont ebben kell tovább fejlődniük, hogy kiemelkedőt (szépet, jót vagy igazat) hozzanak létre. Fejlődni akarjanak, persze csakis saját belátásból, szabadon. Munka, erőfeszítés, fejlődés, türelem, kitartás nélkül senki ne akarjon kitűnni. Az tévút.

9.Mi az, amit szívesen elmondanál még?

Gyermekkorunkban testben, lélekben és szellemben is fejlődünk.

Felnőtt korunkban a test fejlődése abbamarad, és már csak lelkileg és szellemileg tudunk fejlődni. Ezt illik kihasználni, hiszen számos szellemi lény jóvoltából születhettünk a Földre, és számos szellemiséggel, egy-énnel rendelkező ember (szülők, rokonok, barátok, tanítók, tanárok stb.) segítsége járult ahhoz, hogy idáig jutottunk. Ráadásul ki tudja, mikor adatik meg ez újra. Talán csak 800 év múlva. Ezt a lehetőséget elkótyavetyélni nem szabad, mert halálunk után lényegében csak az a szellemi fejlődés marad számunkra, amely így jellemezhető: elmúlt földi életünk egyéni fejlődésének szellemi mag(v)unkba építése.

Légy nyitott arra is, ami érzékszervekkel nem figyelhető meg! Ne vesd el anélkül, hogy igyekeznél megismerni! Ha elveted, akkor akadályt emeltél saját fejlődésed elé. Ne csak azokkal a gondolatokkal próbáld megérteni a valóságot, amik gyerekkorodban, fiatalabb, éretlenebb korodban beléd ivódtak! Ne csak a gondolati beidegződések befolyása alatt ítélj! Légy nyitott!

Nádasi Krisz, a kiadófüggetlen író   <<<Előző   Következő>>>   Müller Péter, az anyagi függetlenség tanítója

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.