Vajay Kitti, a tiszta szellem egyénisége – Egyéniségek 9.

Vajay Kitti, a tiszta szellem egyenisege

Vajay Kitti úgy bukkant fel ezen az oldalon, mint a villámcsapás. Tulajdonképpen egyedi eset, hogy valakit egy napja ismerek és máris bloginterjút készítek vele. Az a nagy helyzet, hogy azok az emberek, akik szóba jöttek volna az utóbbi időben, nem értek rá válaszolni, így hagyni akartam, hogy a mindenség mintegy magától küldjön valakit.

Ez meg is történt és én résen voltam. Amikor elkezdtem olvasni Kitti szövegeit, egyből tudtam, hogy itt az egyéniség archetípusa. Az ő beállítódását úgy neveztem el: “pozitív semlegesség”. Ez a legideálisabb állapot, hogy bárhova eljussunk, vagy bármivé legyünk. Nekem nagyon szimpatikus, hogy valaki ennyire tiszta szellemű, mindenféle elvárástól, ítélettől, kategorizálástól mentes.

Rengeteg szinkront találtam abban, amit Vajay Kitti mond és én is írtam régebben. De nem tudtunk egymásról, és ez jelzi, hogy az Univerzum folyamatosan kommunikál velünk, önmagunkon keresztül.

1.Arra kérlek, mutasd be mi az amivel sikert értél el!

Mindaz, amivel foglalkozom, abban igyekszik támogatni az embereket, hogy eljussanak saját maguk megértéséhez, megismeréséhez, felfedezéséhez, gyógyulásához. Azt a képet, amit jelenleg gondolnak magukról, elkezdjék kitágítani, és ezáltal beengedhessék az Élet egy sokkal tágasabb formáját.

A hivatásomat egy saját fejlesztésű mozgással, egyéni és csoportos blokkoldó kezeléssel, és önismereti tréningekkel kezdtem. Kezdetben a fő hangsúly az intenzív megéléseken volt, amit mindenki megtapasztalhatott, aki eljött hozzám. A semmiből kezdtek el egyre többen jönni, a rendszeres budapesti csoportos blokkoldások is hirdetés nélkül megteltek és elkezdtem vidéki városokban is előadásokat, csoportos és egyéni blokkoldásokat tartani.

Aztán a tevékenységem bővült, egyre több előadást, meditációt, elvonulást, egész napos programot is tartottam. A programoknál mindig az intuíciómra hallgatok, egyszerűen csak jött, hogy mi az, aminek épp helye van, mi az, ami épp “szükséges” az emberek számára. Például tavaly az év első felében havonta tartottam Női őserő intenzív meditációt, amire óriási érdeklődés volt.

2.Vajay Kitti, meséld el, hogyan jutottál el idáig!

Néhány évvel ezelőtt megtörtént az első olyan élményem, ami elindított arra, amivel ma is foglalkozom. Kint dolgoztam egy hotelben Németországban, és egy szórakozóhelyen drogot kevertek az italomba, aminek hatására nem csak fizikailag lettem kiszolgáltatva. Nem csináltak velem semmit, csak kitettek egy sikátorba egyedül, ahol olyan erős félelem lett úrrá rajtam, ami rosszabb volt a halálfélelemnél is. A mentő vitt el, és másnap hazamehettem, de éreztem, hogy valami nagyon megváltozott bennem. Rájöttem, hogy amit én kezdek az életemmel a saját felelőtlenségem és az eddigi hozzáállásom által, az ide vezet, és inkább szeretnék ezután máshogy működni az életben.

A szabadidőmet nagyrészt meditációval, természetjárással töltöttem, és egyszerűen csak átadtam magam a létezésnek. Néhány nap után az, ami elöntött, szavakba nem leírható. Egy hihetetlen erő járt át, egy rendkívüli energia, és úgy éreztem, mintha minden kérdésem egyszerre lenne megválaszolva, de inkább úgy mondanám, hogy magam voltam a megértés. Egyszerűen tudtam, hogy mi miért van, anélkül, hogy ez konkrét lett volna, a megértettség magyarázat nélküli állapota volt ez.

Egy hihetetlen erő járt át

Nem szeretetet éreztem, hanem én voltam a szeretet, és ahogy a munkahelyemen voltam, ez szavak nélkül hatott mindenkire döbbenetes módon. Máshogy néztem a munkatársaimra, a főnökömre, megértő voltam feléjük és elfogadó, mert már tudtam, hogy miért viselkednek az adott módon. Ez a “tér” kihatott rájuk is, és a viselkedésük egyik pillanatról a másikra megváltozott, pedig nem tudtak semmit arról, ami bennem történt.

Egy ideig velem maradt ez a “létállapot”, majd elkezdett halványulni, és mivel senki nem tudott segíteni abban, hogy mi is ez, így magamnak kellett ezt felfedezni és rájönni.

Bár sok dolog feltárult számomra már hamarabb, de az első “eszközök” kicsit később jelentek meg, ez volt a mozgásom, a blokkoldás, majd a tréningek. Eleinte minden energiámmal és figyelmemmel azon voltam, hogy eljuttassam az emberekhez ezeket a programokat, amiket nagyon hasznosnak és intenzívnek éreztem, és tudtam, hogy javára válik mindazoknak, akik megtapasztalják.

Találj rá a belső erődre! – ez volt a mottó, szerettem volna az embereknek megmutatni, micsoda erőt is képesek magukból előhozni, ahogyan én is képes voltam.

A blokkoldást nagyszerű dolognak tartottam, és szerintem a sikerét is ez hozta el, egyszerűen hittem benne, de ez nem egyszerű hit volt, hanem tapasztaltam a rendkívüli hatásait, intenzitását, imádtam csinálni. Mindig is szerettem kihozni az emberekből azt, ami bennük lakozik, és ezt nagyon jól megélhettem a mozgások, blokkoldások, tréningek alatt.

Aztán ez a fajta intenzitás elkezdett csendesedni, amit eleinte nehezen kezeltem, mert nem tudtam, hogy mi fog ebből kialakulni. Valami még mélyebbre hívott, nem elégedett meg azokkal a felismerésekkel, ahova addig eljutottam, és én is éreztem magamban, hogy szomjazom a valódi bölcsességre és megértésre.

Így jutottam el Portugáliába egy olyan tanítóhoz, aki számomra az a ma élő ember, aki képviseli mindazt, amit magamban is éreztem, és amit az első élményemnél is megtapasztaltam.

Így bár évek teltek el, a tapasztalat és sok minden más is bizonyos értelemben “megmagyarázódott” számomra, így már könnyebben tudom mindezt én is szavakba önteni az emberek számára, akik hozzám fordulnak.

Az utóbbi időben egyre többet írtam, és az írásaimat a Facebook oldalamon és a honlapomon (vajaykitti.hu) is megosztottam. Az írások aztán egy könyvvé álltak össze, ami épp a kiadási folyamatokban van.

3.Mikor és hogyan jöttél rá, hogy olyan egyéniség vagy, aki különbözik az átlagtól, tud valamit, amit mások nem?

Jó néhány évvel ezelőtt egyszer csak elöntött valahonnan nagyon mélyről egy érzés, hogy bennem olyan hatalmas erő van, mely az egész világ javára fog válni. Nem tudtam akkor megmagyarázni honnan jött ez az érzés, és mi ez az erő, és aztán nem is foglalkoztam vele, csak később mutatkozott meg.

Aztán rájöttem, hogy nem vagyok igazából különleges abban az értelemben, ahogy az emberek ezt gondolják.

Pontosan azt fedeztem fel, hogy bár mindannyiunknak megvannak a maga egyedi adottságai, színességei, úgymond képességei, valójában a lényegünk ugyanaz, így végső soron senkitől sem különbözök, ahogy mások sem tőlem. Nem arról van itt csak szó, hogy személyiség szinten rengeteg hasonlóságot lehet egymás között felfedezni, hasonló látásmódokat akár még nagyon hasonló életutat is. Hanem ha mindezen túlnézünk, ha minden ilyen mögé nézünk, ha úgymond levesszük a személyes jelmezeinket, nincs különbség közöttünk, ezt nevezem a valódi természetünknek.

Ha levesszük a személyes jelmezeinket

4.Voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt nem sikerül “kitörni” a hétköznapokból, és nem tudod azt az életet élni, amire vágytál? Hogyan kezelted és hogyan léptél túl ezen?

Könnyű akkor jól érezni magunkat, amikor a dolgok rendben működnek és áramolnak. A kezdeti sikert egy elég nagy mélység követte, ez korábban más munkáimnál is így volt. A könnyen jött sikereknél az ember hajlamos elbízni magát, hogy most már akkor vele minden rendben lesz, ki van pipálva a jóllét. Mivel az életem lényege nem a sikeresség, hanem önmagunk igazságának felfedezése és közvetítése, talán lehet azt mondani, hogy kicsit “nehezített pályán” vagyok azokhoz képest, akik egyszerűen csak jó körülményeket szeretnének. Így bármikor azt gondolom, hogy valamit “tudok”, az Élet mindig alázatra és rugalmasságra ösztönöz, és volt olyan, hogy minden, amit addig biztosra vettem, egyszer csak összeomlott. Ez persze fájdalommal és szenvedéssel járt, mivel a kellő rálátásom és rugalmasságom nem volt meg.

Ami a túllépést segítette igazából egyfajta katartikus felismerés volt, amikor is megértettem, hogy valóban minden értem van. Semmi sem azért történik, mert az élet ki akar éppen velem babrálni, vagy épp rossz szériám van. Felismertem, hogy minden nehézség mögött ugyanaz a rendkívüli erejű gondoskodás és szeretet van, mint amit a “jó” időszakokban könnyedén megélünk. Semmi más dolgom nincs, mint együttműködni odaadóan az Élettel, ahelyett, hogy én akarnám azt a magam elképzelései szerint irányítani.

5.Mit tartasz a legfontosabbnak az életben?

Számomra a legfontosabb kérdés mindig is az volt, miként tudok végre jól lenni, békére lelni az örökös belső hadakozás, szenvedés helyett. Egy darabig azt gondoltam, ha majd azt csinálom amit szeretek, ha olyan körülményeim lesznek, amire vágyom, akkor minden rendben lesz. De aztán hamar kiderült, hogy nem ezek által lelek békére, megnyugvásra vagy épp boldogságra.

Felfedezni, hogy a béke, a boldogság, a teljesség mindentől függetlenül jelen van bennünk, az egyetlen “biztos alap” minden máshoz is. E felfedezést pedig minél több emberrel szerettem volna és szeretném ma is megosztani, mert tudtam, hogy sokan keresik ugyanazt, amit én is kerestem.

6.Vajay Kitti, mi életed legnagyobb tanulsága?

Az egyik legfontosabb dolog, amire az önfelfedezés útján rájöttem, hogy én is ember vagyok. Sokáig nehéz volt feldolgoznom azt a tényt, hogy annak is ugyanúgy lehetnek gyengeségei, nehézségei, aki felfedezte mi minden is létezik a személyes határon túl. Sőt valahol azt gondolom, hogy ilyenkor egy ideig még nehezebben elfogadhatóak a személyes “gyengeségek”, hülyeségek, megszokások.

Féltem attól, hogy ha kiderül, hogy még mindig vannak helyzetek, amikben nem tudok az elképzeléseim szerint helyt állni, akkor nem lehetek hiteles abban, amit csinálok, amikről beszélek. Az ember azt gondolja, mikor eljutott az igazság felismeréséhez, egy tökéletes lényként létezik, és bárhol van, ott virág fakad és szivárvány jelenik meg az égen. Rengetegen esnek bele ebbe az önbecsapásba, pedig az igazság nem ez, erre kellett nekem is rájönni. A magamhoz, másokhoz és az élet dolgaihoz való hozzáállásom az egyedüli, ami megváltozhat, és ez hozhat magával egyéb változásokat is ha szükséges.

7.Mi az üzeneted, a küldetésed, vagy amit képviselsz a világban?

Azokat a felismeréseket, megértéseket adom át, melyek számomra is feltárultak. Vallom, hogy mindent saját magunkban kell megtapasztalnunk ahhoz, hogy valódi megértésre leljünk. Ezekhez a tapasztalatokhoz, megértésekhez segítem az embereket a magam módján, hogy felfedezhessék azt a nagyszerűséget, mely túl van az önmagukról alkotott elképzeléseken.

8.Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének kiemelkedő egyéniségek lenni?


A legfontosabb, hogy figyeljenek befelé, és magukban találják meg azt, amit kívül keresnek. Senki és semmi nem tud ahhoz hozzátenni, mint ami eleve már bennünk van! Aki ezt felfedezi, határtalan lehetőségekre bukkan saját magában.

Határtalan lehetőségek

A másik pedig, hogy legyenek türelmesek, megértőek önmagukkal, ne akarjanak hirtelen mindent egyszerre, mert az élet ritmusát nem mi határozzuk meg. Bizonyos dolgok nagyon hamar és könnyedén történnek meg, mások pedig csak hosszabb idő, folyamat után. Ha valami nem rögtön történik meg úgy, ahogy mi azt elképzeltük, az még nem azt jelenti, hogy kudarcra van ítélve. Sokszor a lassú érési folyamatok azok, amik igazán minőségi és tartós dolgokat hoznak el számunkra.

Mindegy, hogy mi az amit csinálunk, a legfontosabb, hogy szeressük, váljunk vele eggyé, legyünk odaadóak és alázatosak, bármilyen sikereket is érünk el. A sikerek nem azért vannak, hogy az egónk növekedjen. A siker az Élet szeretetének velejárója.

9.Vajay Kitti, mi az, amit szívesen elmondanál még?

Több oldalról nézzünk rá a dolgokra, mert egy adott nézőpont még nem biztos, hogy felfedi az igazságot. Az Élet sokkal kreatívabb annál, mint ahogy saját rálátásunkkal képesek lennénk azt elképzelni.

Gömöry Kati << előző Egyéniség   következő >> Madarász Mária

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük