Figyelem!

Ez az oldal már elavult, az általad keresett e-könyvet itt találod:

Az önmegvalósítás iskolája 2.

Míg sokan a vonzás törvényén, a pozitív gondolkodáson vitatkoznak, vagy azon, hogyan győzzék le félelmeiket, vannak, akik azt teszik, ami legjobb nekik, úgy élnek, ahogy akarnak, anélkül, hogy bármilyen mentális kényszert alkalmaznának magukon.

Teljesen mindegy, hogy sikeres akarsz lenni valamiben, vagyont akarsz, meg akarod találni életed célját, a párodat, vagy csak boldog akarsz lenni. Az összes elképzelhető helyzetben egy módszer van, amely ezen a folyamaton végigvisz.
Ez pedig a Te saját egyéniségeden át működik. Elolvashatod a világ összes „hogyan legyünk”, „hogyan érjük el” könyvét, ha nem önmagadból indulsz el, mint alapból, nem lehetsz az, aki akarsz és nem érheted el, amire a legjobban vágysz.

„Engem nem érdekelnek a történetek, a szöveg, a pozitív gondolkodás dumák, csak a lényeg, a gyakorlat és a hogyan.”

„Nem akarok olyasmit tenni, amihez semmi kedvem, meg erőm, azt akarom, hogy azzal, amim van, érjem el amit akarok.”

„Kíváncsi vagyok hogyan valósíthatom meg álmaimat, ha teljesen átlagos vagyok és látszólag semmi reményem az érvényesülésre.”

„Azt akarom, hogy azonnal kipróbálhassam és ne kelljen éveken át fejlődnöm, mire valamire jutok.”

O1

Élménydús, pörgős, eseményekkel teli életet szeretnél,

O2
kiszámítható, biztonságos, tervezhető, stabil életet,

O3
egyszerű, kényelmes, harmonikus és boldog életet,

O4
irányított, sikerekkel teli, győztes életstílusra vágysz?

O5

Esetleg igazi önmegvalósító típus vagy, vagy spirituálisan (is) szeretnél kiteljesedni?

Bármelyik érvényes rád, ahhoz, hogy élhesd és tehesd amit akarsz – a külső tényezőktől függetlenül – a saját egyéniségedhez kell szabnod az életed irányítását.

Most komolyan,
ha Te nem hiszel valamiben, és mások azt mondják, higgyél benne, attól hinni fogsz?

Ha Te most nem mersz megtenni valamit, de azt mondogatod: meg merem csinálni, hirtelen megváltozol?

Ha kételyeid vannak még, gondolod, attól megváltoznak, hogy az ellenkezőjét programozod?

Ha nehezen döntesz, könnyebben fogsz dönteni ha még száz újabb információt kapsz?

Ha izgulsz, attól nyugszol meg, hogy azt mondogatod: nem izgulok, nem izgulok… ?

Ha azt mondják, fejleszd ki ezt és ezt a tulajdonságot, de Te attól még olyan távol vagy, mint az ég a földtől, biztos vagy benne, hogy ez a legjobb út?

Amit itt látsz, egy különleges élettérkép.
Egy gyakorlati eszköz, amelyet életed bármely szakaszában, vagy bármely területén alkalmazhatsz, úgy, hogy – az útmutató alapján – a Te személyiségedhez illeszted.

  • Kíváncsi vagy, jelenlegi egyéniségedből hogyan hozhatod ki a legjobbat mindenféle erőlködés nélkül, csupán egy, a Te sajátosságaidra épített rendszer használatával?

  • Szereted, ha valami lényegretörő, és gyakorlatias? Ezt imádni fogod.

  • Fontos számodra az átláthatóság, tervezhetőség, egyértelműség? Akkor ez neked való.

  • Szereted a kényelmet, a biztonságot, a harmonikus emberi kapcsolatokat? Ez hozzád szól.

  • Sikerre vágysz, vezető akarsz lenni, vagy a legjobb valamiben? A módszer itt belőled indul ki.

  • Úgy érzed, több az élet a hétkönapoknál, küldetésed van, vagy szeretnél másokat felemelni? Akkor ugyanazt érzed, mint én, az üzenet lélektől-lélekig, szellemtől-szellemig hatol.

Mire jó ez a „térkép-könyv”?

Többé meg sem próbálsz olyasvalaki lenni, aki nem vagy, csak azért, hogy elérj valamit, mert nem lesz szükséged rá.

Nem kell hinned, szuggesztiókat mondanod, vagy motiválnod magad, mert abból indulsz ki, ami a természeted.

Nem fog érdekelni mit mond, vagy tesz a világ, vagy bárki más, hiszen tudni fogod, Te hogyan élheted meg teljes mértékben és örömmel önmagad.

Az egészen egyszerű, mindennapos dolgokat és helyzeteket is élvezni fogod, mert míg mások nem látják az összefüggéseket, Te tudni fogod, hogyan válhat a javadra bármilyen helyzet.

Tapasztalataim szerint az összes ma létező módszerrel, beleértve mindenféle gondolkozás-személyiségfejlesztő technikát, csak az emberek egy része éri el céljait. Hogy miért? Azért mert valami olyasmiben kell hinnie, ami nehezére esik, olyasmit kell tennie, ami kívül áll az általa megszokottól és drasztikusan meg kell változtatnia önmagát.

Csakhogy az ember abban a legsikeresebb, amit már rutinból tesz, nap mint nap. Vagyis olyan cselekvésekben, amelyek a személyiségéből indulnak ki, közel állnak hozzá és minden különösebb erőfeszítés nélkül viszi véghez őket. Ez a könyv pontosan erről szól, hogyan illesztheted a mindennapjaidba a sikert, úgy, hogy a saját képességeidet és tudásodat használod, amellyel már rendelkezel.

O15

Lehet, hogy túlzottan dinamikus, attraktív, cselekvő vagy?

O16

Vagy nagyon biztonságra törekvő, elemezgető, kiszámíthatóságot szerető?

O17

Vagy inkább a boldogságot, a kapcsolatokat, a kellemes dolgokat szereted?

O18

Esetleg szeretsz versenyezni, irányítani, vagy vezetni?

O19

Talán számodra első a szolgálat, a küldetés, vagy az alkotás?

Bármelyik igaz rád, mindennél fontosabb, hogy ne másokat próbálj követni, hanem a Te természetedhez leginkább illő módszereket és eszközöket alkalmazd az életedben!

Mit tartalmaz Az önmegvalósítás iskolája – Az élet irányításának térképe?

1.Hogyan készítsed el életed irányításának térképét egyszerűen, személyedre szabottan, és hogyan alkalmazd kiszámíthatóan, hatékonyan, könnyen és eredményesen.

2.Mi az a 3 nélkülözhetetlen dolog, amelyre életed teljességét, egységét, egyensúlyát, és stabilitását alapozhatod.

3.Mi az az 5 lépés, amely sikeres kapcsolathoz vezet, legyen szó, baráti, üzlet, vagy akár párkapcsolatról.

4.Melyik az a 3 eszköz amely a teljes irányítást és függetlenséget elhozza a mindennapjaidban, és azonnal felhasználhatod.

5.Mi az a 3 felbecsülhetetlen kincsed, amit ha jól használsz, megsokszorozza a lehetőségeidet és felszabadítja az energiaforrásaidat.

6.Egyszerű módszer amely által a döntések soha többé nem lesznek nehezek, sőt élvezni fogod őket.

7.Melyik az a 4 része az életednek, amelyet egyensúlyban tartva, minden tekintetben optimális lesz.

8.Mi az életmód és életszínvonal „mestereinek” 7 legjellemzőbb tulajdonsága? Itt a kulcs, hogyan sajátíthatod el ezeket.

9.Olyan szemlélet, gondolkodás, és cselekvésrendszer, amely „életművészethez” vezet, akkor is ha a legátlagosabb ember vagy.

10.Melyek azok a mindennapi „gyakorlatok”, amelyek a legelképesztőbb céljaidat is realitássá tehetik.

Ráadásként megtudhatod:

1.Pontosan mit tegyél, ha valamiben a legjobb akarsz lenni a legjobbak között is.

2.Hogyan használj fel „titkos erőket” céljaidhoz.

3.Speciális gyakorlatok és módszerek, hogyan érj el bármit úgy, hogy a már meglévő tulajdonságaidra alapozol.

Ha elolvasod, megtudhatod

Hogyan érd el, hogy ne legyen szükséged semmilyen megerősítő mondatra, vagy szuggesztióra többé.

Ha nem olvasod

Kénytelen leszel valamint mondogatni magadnak ha nincs ló, jó a szamár elvén, mert mégiscsak valahogy motiválnod kell magadat.

Ha odafigyelsz, megtudhatod

Hogyan hozzad szinkronba azt, amit a legjobban szeretsz, azzal a tevékenységgel, amellyel pénzt keresel.

Ha nem ismered ezt,

Könnyen lehet, hogy hiába szeretsz valamit nagyon, de nem tudsz vele pénzt keresni, vagy pénzt keresel, de olyan tevékenységgel, amit nem szeretsz.

Ha ismered módszert, megtudhatod

Hogyan érheted el, hogy életed legeredménytelenebb területén is elképesztően sikeres legyél.

Ha nem ismered a módszert

Lehet, hogy az erősségeidet sem tudod kihasználni, sem alkalmazni a bennük rejlő lehetőséget.

Ha megismered a hatékony döntésmechanizmust, megtudhatod

Hogyan érd el, hogy bármikor, bármilyen helyzetben, pillanatokon belül helyesen tudjál dönteni.

Ha nem ismered a hatékony döntésmechanizmust

Lehet, hogy az emberek többségéhez hasonlóan elszalasztod a lehetőségeket, vagy nem tudsz jól dönteni.

Ha ismered a módját, tudni fogod

Hogyan alkosd meg rövid idő alatt elmédben, a világ leghatékonyabban működő szupermemóriáját.

Ha nem ismered a memória használatának eme egyszerű, de annál zseniálisabb módját,

Egy csomó információt tanulsz meg, aztán a nagy részét elfelejted, vagy a kellő pillanatban nem jut eszedbe.

Ha megismered az elv és küldetésalapú időgazdálkodást, megtudhatod,

Hogyan érd el, hogy többszörösen kihasználod az idődet, mégis sokkal több szabadidőt teremts.

Ha nem ismered az elv és küldetésalapú időgazdálkodást

Lehet, hogy nem tudod kihasználni az idődet, vagy nincs semmire időd, vagy rosszul használod ki.

Ha jól építed fel önmagad

Könnyen megváltoztathatod a kisugárzásodat, hogy vonzó és megnyerő legyél.

Ha nem a megfelelő lépésekben fejleszted önmagad

Lehet, hogy elveszted a kedved, az önbizalmad és csökken az önértékelésed.

Ha elolvasod, megtudhatod

Hogyan használd mások erejét gondolataid által.

Ha nem olvasod

Lehet, hogy a saját erőd is kevés lesz a céljaidhoz, vagy mások használják fel.

Mit szólnak hozzá, akik már olvasták

„A hazai önfejlesztő irodalom egyik legújabb kiadványának szerzője egy olyan gondolatébresztő és ösztönző művet alkotott meg, amelynek elolvasását mindazoknak ajánlom, akik ki akarnak törni a korlátaik közül, hogy meginduljanak az álmaikban elképzelt élet megvalósításának útján.”

„Ezt a könyvet mindazoknak okvetlenül el kell olvasniuk, akik meg akarják ismerni az életben való boldogulásukhoz nélkülözhetetlen – és az iskolákban nem oktatott – sorsfordító alapelveket, sikerrecepteket és képleteket.”

Kajárik Béla Online MLM hálózatépítő, az Elképesztő MLM tévhitek e-book szerzője (kajarikbela.hu)

.

„Feltetted már valaha magadnak azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én, és hogyan fejezhetném ki azt, Aki vagyok?”? Régóta keresed, kutatod a választ erre a kérdésre, de egy-két részinformáción kívül nem találtál többet és sehogyan sem áll össze a kép? Akkor az Önmegvalósítás iskolája című mű éppen Neked való.”

Koródi Sándor
Változtasd meg az érzelmi állapotodat, hogy megváltozzon az életed! című e-könyv szerzője (www.szabadszellem.com)

Miért vagyok biztos benne, hogy ez a könyv realitássá teszi, amiről eddig csak álmodtál?


 

Mert nem akar megváltoztatni, nem akar lelkesíteni, egyszerűen arra épít, ami Te most vagy, céljaidat nem a hit, hanem az összhang által lépteti a valóságodba.

Segít harmóniába hozni azt az egyéniséget, aki Te vagy, azzal a jövővel, amit megálmodtál magadnak.

Egyesíti a bal és a jobb agyféltekét, az intuitivitást és a logikus gondolkodást. Ezért mondom mindig, nem kell hinned, egyszerűen csak csináld és már tudod.

Megmutatja neked, hogy akárki vagy és akármilyen helyzetben vagy, mindent felhasználhatsz arra, hogy a lehető legoptimálisabb életet éld, amit csak szeretnél.

 

Nem számít, ha átlagos vagy, nem számít, ha már sokszor csalódtál és az sem, ha már nem hiszel semmiben.

 


Mindegy, hogy sikeresnek érzed magad, vagy egy rakás szerencsétlenségnek, az általam mutatott módszer vágyaid és céljaid teljes megvalósításához vezet el, mind belül, mind külsőségekben.

 

AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁS ISKOLÁJA E-BOOK

Önfejlesztés – Életművészet mesterfokon

Ha cég, vagy egyéni vállalkozás nevében rendelsz, kötelező az adószámod megadása.

A “megrendelés” gomb megnyomásával elfogadod az Egyéniségépítés Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF), és Adatkezelési Tájékoztatóját és tudomásul veszed a 45/2014(II.26)Korm.r. 15.§(1) szerint hogy a megrendelés fizetési kötelezettséget von maga után.

Mik a teendőid?

1.Töltsd ki az űrlapot, majd kattints a „Megrendelés” gombra!

2.Ha bankkártyával akarsz fizetni, a következő oldalon kattints a „Bankkártyás fizetés” gombra! Töltsd ki a bankkártya adataidat, és egyenlítsd ki az e-könyv árát! 

Ha átutalással fizetsz, akkor a visszaigazoló e-mailben (amelyet a megrendelés gomb megnyomása után kiküld a rendszer) megadott számlaszámra fizesd be az árat!

3.Kész vagy! A rendelésed visszaigazolását azonnal, a számlát és a hozzáférésed az e-könyvhöz/vagy az e-könyvet pdf-ben, hamarosan megkapod.

OI_2_kicsi

„Minden egyes halogatással töltött perc azokból a lehetőségekből és
örömből vesz el, amiben részed lehetne, ha használnád ezt a tudást.

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

Banki befizetéssel/átutalással, a megrendelésed után e-mailben megadott számlaszámra.

Az átutalásod megérkezésétől számítva 24 órán belül.
(Ha késő délután, vagy hétvégén (ünnepnapon) utalsz, a banktól függően lehetséges, hogy az átutalás csak másnap, illetve az első munkanap érkezik meg!)

E-mailben értesítést kapsz, amelyben megkapod az e-bookot, s a hozzá tartozó jelszavat.

Írj az eyn@egyenisegepites.hu e-mail címre! Mihelyst lehetséges, válaszolok!

Azon felhasználók körébe kerülsz, akik lehetőséget kapnak rá, hogy megismerhessék a könyvben ismertetett módszerek magasiskoláját, más anyagokkal egyetemben, amelyeket nem teszek a nyilvánosság számára közzé, s a felhasználók számára is csak időnként lesz mód a „bejutásra”.

A megrendelésed elektronikusan megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal kapcsolatos összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a „MEGRENDELEM AZ E-BOOKOT!” gombra való kattintással Teiermeyer Márton EV –val kötötted (8409 Úrkút, Rákóczi u. 4. adószám: 53094872-1-39) Cégünk maradéktalanul alávetette magát a vonatkozó rendeleteknek, jogszabályoknak, illetve az egyéb törvényi előírásoknak a jelen Tájékoztató, az ÁSZF, illetve az Adatkezelési Szabályzat ismertetésével.

Copyright © 2016-2026 Eyn. Az oldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
error: Védett tartalom !!