KILÉPÉS A DARÁLÓGÉPBŐL

Ha körülnézek, azt látom, hogy a gyermekek – amint felnőnek – nagy részük egy darálógépbe kerül. Szó szerint bedarálja őket az élet, amit már nem élnek. Azt hiszik, hogy igen, mert egy szép kis csalárd álom áldozatai lettek; dolgoznak, dolgoznak, majd gyorsan egy kis vakáció, egy kis költés, újra rengeteg munka, család, problémák, s nini, már el is ment az élet, amiben jól elfáradtak.

Szükségszerű ez? Dehogy! Viszont ha a fősodrású médiára figyelsz, vagy csak azt tanulod, amit az átlagemberek, ugyanúgy ezen gépezet egy kényszerű alkotóeleme maradsz kielégítetlen vágyakkal, megvalósulatlan álmokkal. Persze vannak bűvös ajánlatok, melyek azt ígérik ezt és azt teszed, és máris minden jóra fordul.

Ha valami túl gyorsan akarja megoldani összes problémád, kezdj gyanakodni. Csak részmegoldásokat adnak. Nem véletlen, hogy mindezeket Neked mondom el. Az átlagemberek mindent gyorsan akarnak. Azt hiszik, van valami varázslat, ami által az évtizedek alatt felgyülemlett problémáikat hipp-hopp eltüntetjük napok-hetek alatt.

De ez álmodozás. Olvashatsz ilyen könyveket, módszereket, hogy X célt tűzz ki, készíts terveket, alkalmazz pozitív szuggesztiót (én is írtam ilyent ☺), de ezekkel önmagában – sok esetben – semmire nem mész. Azért, mert ezek a cselekvések onnan indulnak, amikor Te már fejben (és energetikailag) rendben vagy.

Nincs varázslat

Szóval ezek (is) működnek, de csak meghatározott feltételek megléte esetén. Ha a Te tudatalattidban fut egy olyan program, ami rendszeresen felülírja az álmaidat, céljaidat (legalábbis ezek teljesülését), akkor ha fejre állsz, úgy sem éred el amit akarsz. Márpedig a legtöbb ember esetében számos ilyen program van, de úgy, hogy fogalma sincs a létezéséről.

Amíg ezekkel nem nézel szembe, nem figyeled meg, nem tudatosítod-azonosítod, esélyed sincs, hogy elengedd, kicseréld, felülírd. Mert addig nem tudod hol van, honnan jön, hogyan befolyásol. Emlékezz csak vissza! Hányszor volt, hogy valami olyan szépen indult, de a végére mégsem valósult meg. Szerinted miért?

Biztosan nem azért, mert fiú vagy, vagy lány, vagy túl fiatal, vagy túl öreg, túl okos, túl keveset tudsz, nem érdemled meg, vagy nem vagy elég jó, vagy csak nincs szerencséd. Ezek egyike sem játszik szerepet. Az, hogy mit gondolsz magadról, már igen. De ezt sem Te határoztad meg, hanem az évek során kialakult.

Számos ember van, aki még nyugdíjas korában is azokat a hiedelmeket hordja tudat alatt, melyek gyermekkorában beépültek. Lehetett volna egy csodálatos, minden szempontból kielégítő élete, de ezek az ósdi, megrögzött energiák mindvégig visszafogták. Csak nézz körül hány ember él fél, negyed, vagy töredék életet ahhoz képest, amit élhetne!

Nem azért, mert olyanok a körülmények, gazdasági helyzet, család, vagy lehetőségek. Egyedül azért, mert nagyobb hatalmat adott a magán kívüli erőknek önmaga felett, mivel elhitte, hogy ez így természetes. Ha rájött volna, hogy ezek az erők is csak visszatükrözik amit önmagába fogadott és magában ápolt, észrevehette volna, hogy a folyamatot teljes mértékben megfordíthatja.

Számos emberrel beszéltem élőben, és később főleg online, s hihetetlenül csodás egyéniségeket ismertem meg. De volt egy bajuk. Nem azt az életet élték, amire vágytak, problémáik voltak, nem tudták megvalósítani önmagukat. Ez boldogtalansághoz, elkeseredéshez, kapcsolatok romlásához, idővel az anyagi helyzet romlásához, sőt, betegségekhez vezetett.

Egyéniség Élet program - Az élet problémái

Személyenként ugyan más-más ok állt a háttérben, de vannak, amik mindig ugyanazok. Az egyik az, hogy nem hiszed el (vagy nem is tudod?), hogy Te írod a forgatókönyvet, amely alapján az életed lejátszódik. Nem hiszed el, hogy Te vagy a főhős, aki minden nehézségen felülemelkedve, végül fényes győzelmet arat.

S ami a legfőbb visszahúzó erő szokott lenni; egészen más életet élsz, mint ami a Te életed könyvéből, a benne levő szerepedből adódna. Tulajdonképpen harcban állsz a szerzővel. Ami valójában Te lennél, de úgy gondolod, csupán a szerencsétlen áldozat vagy, akit ide-oda dobálnak.

Ne vádold ezért magad, jól ismerem az érzést. Ha egyszer elindul ez a lavina, a végén már magad sem tudod, minek élsz. De tudd, ez nem olyan rossz, mert ha egyszer eljutsz arra a pontra, hogy végleg eleged van, akkor elindul egy visszavezető folyamat. Kivéve ha tovább harcolsz önmagaddal, aminek semmi értelme.

Ilyenkor kicsit el kell engedned az egészet, és valami olyasmivel foglalkozni, ami ellazít, ami alkotóerővel tölt fel. Hidd el, ez varázslatos hatású, és akkor már tisztább fejjel tudsz szembenézni a dolgokkal. De hogyan köss egyezséget önmagaddal? Hogyan veheted át az irányítást a saját kezedbe?

Mi a csoda az, ami téged ilyen sokáig ebben a helyzetben tartott, hogy állandóan küzdened kellett, vagy nem érhetted el, amit igazán akarsz? Mi az, és hol van az az erő, mely az életedet kormányozza? Egyáltalán miért kellett ennyit szenvedni, kínlódni? Ahhoz, hogy mindennek a végére járj, kíméletlen őszinteségre van szükség.

Ezen az úton vezet végig az Egyéniség Élet Program. Ha tényleg meg akarod oldani mindazt, amiről fentebb szó volt, akkor ezeken a pontokon végig kell menned. Mert amennyiben benned ez nem világos, nem tudod mi az, ami tudat alatt folyamatosan irányít, esélyed sincs, hogy érdemi módon változtass az életeden.

Itt nem kell a múltadban vájkálni, sem valami pszichoanalízist véghez vinned, amivel csak tovább bonyolítanod a helyzetet. Az alap dolgok egyszerűek. Ha energetikailag „helyreteszed” magad, meglásd minden ezerszer könnyebben fog menni. Felejtsd el azokat az ajánlatokat, melyek azt ígérik, egyik napról a másikra szuper életet fogsz élni.

Gondolod, hogy amit egy életen át hordoztál, gyűjtöttél, építettél magadban, most egy pillanat alatt eltűnik? Igen, lesznek felismerésszerű pillanatok, amikor hirtelen rájössz valamire, ami felszabadulás érzéssel jár. Ezt viszont gondosan elő kell készíteni. Nem szabad becsapnod önmagad.

Ha sok régi energia dolgozik benned, hiába mondogatsz pozitív állításokat. Csupán beljebb betonozod a régi hiedelmeket, amelyek annál erősebbek lesznek, mert már nem is látod őket. Először azonosítsad, ami visszatartott, s ha már tudod kezelni ezeket, csak akkor tudsz valójában előrelépni az életben. Ebben segít az Egyéniség Élet Program.

Ez a program egy dinamikus, folyamatosan bővülő projekt, mely külön témákból és szintekből áll. Éppen ezért nem végezhető el rövid idő alatt, mert a feladatokat el is kell végezni és az életben véghez vinni, megtapasztalni a változásokat.

Eddig elérhető program részek:

Egyéniség Élet Program 1. – Tükör

(elérhető)

Egyéniség Élet Program 2. – Kommunikációd és kapcsolataid érted

(elérhető 1.havi tagság után)

Egyéniség Élet Program 3. – Életmód és változás

(elérhető 3 havi tagság után)

Egyéniség Élet Program 4. – Az élet felpörgetése (nem átlagembereknek)

(elérhető 6 havi tagság után)

Kapcsolódó tudásanyagok:

A játékos – Sorsod irányításának művészete

(4. hónap kezdetétől)

A mesterszalag – Életed filmjének tudatos írása

(4. hónap kezdetétől)

Ha már tag vagy, bejelentkezés után a Speciális Tudásanyagoknál találod a programokat.

Ha még nem vagy tag, itt csatlakozhatsz: