Vidi Rita, a kreatív írás tanítója

1.Arra kérlek, mutasd be mi az, amivel a legnagyobb sikert érted el, és/vagy a legnagyobb hatással voltál az emberekre!

Lehet, hogy furának hat, és sokakban akár visszatetszést is kelthet amit mondok, de erre a kérdésre egyetlen jó válaszom van: én magammal értem el a legnagyobb sikereket, és a saját személyiségemmel voltam és vagyok legnagyobb hatással az emberekre. Megmagyarázom: minden, amivel foglalkozom, az eleve azért jön létre, hogy valami hatást gyakoroljon másokra, a környezetre, a világra.

Az egy állandó motivációm az alkotásra, a teremtésre és magára a munkára, hogy segítsek másoknak. Ehhez szoktak még olyan felhangok kapcsolódni, hogy “megnyugtassam az embereket”, “felrázzam az embereket”, “AHA élménnyel lássam el őket”, “könnyebbé tegyem az életüket”.

De mindezek között van egy nagyon lényeges egyezőség: én magam. Valaki más teljesen másként csinálná ugyanezeket a dolgokat, amiket én csinálok. Valaki más ugyanúgy a saját egyéniségével érné el a valódi hatást, és a legnagyobb sikereket.
Ezek szerintem tények. Ha az ember önazonos és következetes abban, amit csinál, akkor az lesz a sikere és a hatásgyakorlása egyik leglényegesebb kulcsa.

2.Általában más voltál, mint az “átlagos emberek”, vagy fokozatosan képezted magad egyéniséggé?

Mindig nagy szám volt, már gyerekként is, bár ez nem abban nyilvánult meg, hogy feleseltem, szájaltam, visszabeszéltem, hanem abban, hogy nagyon megfontoltan beszóltam, amikor úgy éreztem, hogy be kell szólnom. Keveset szóltam, de az átütött a falakon. Nem tudom, ebben mennyire voltam egyéni, szerintem semennyire, egyszerűen én ilyen vagyok, meg még sok másmilyen is.

Millió tulajdonságomat tudnám felsorolni, ami másnak is megvan, nálam ilyen vidiritás eleggyé állt össze az egész. Sokszor kapok leveleket az olvasóimtól, ügyfeleimtől, hogy szinte félelmetes, hogy mennyire egyformán gondolkodunk, és milyen hasonló sztorijaink vannak a gyerekkorunkból, fiatalabb korunkból, és a közelmúltból is. Mégsem vagyunk egyformák, és ez így van jól.
Mióta kiléptem egy vállalkozás vezetőjeként az emberek elé – idén (2017) jubilálok egyébként a 10. évfordulóval –, azóta az van, hogy a vidiritás énemet többször villanthatom meg, és néha oda kell figyelnem arra, hogy nehogy olyan „nemvidiritás” legyek, amire nem számítanak az olvasóim, követőim. Hogy ehhez kellett-e fokozatosan önképzés, azt nem gondolnám, de ennek dolognak a fontosságának a felismerése kellett, és a hozzá való ragaszkodás sem árt, ha az ember a személyes márkájának építésére is szeretne odafigyelni.

3.Vidi Rita, elmesélnéd hogyan lettél egy “egyszerű emberből” ismert egyéniség?

Az úgy történt, hogy családi vállalkozást indítottunk 2007-ben, és én, mint mindig is írni szerető és állítólag jól író emberke, magamra vállaltam az online kommunikációt, miután persze felismertem, hogy ez kulcsfontosságú egy vállalkozás életében, és persze főként szöveges megnyilvánulásokra alapul.

Weboldalt indítottam, blogot szerkesztettem, hírleveleket írtam és küldözgettem, és az addigi nickneves internetes előéletemet felváltotta az, hogy egyszerűen aláírtam a nevemet a publikációim alá: Vidi Rita. Ha az ember gyakran kommunikál, és ténylegesen jelen van a kommunikációiban, mint élő ember – és például nem egy szervezet nevében közöl –, akkor óhatatlan, hogy más emberek elkezdik megtanulni a nevét, és a név esetleg még önálló életre is kél, mint egy, a viselőjétől kicsit független entitás.

Hiszen az, hogy ki mit képzel, gondol, érez a név mögé, az nemcsak a közlőtől függ, hanem a befogadótól is legalább ugyanakkora részben. Természetesen a tartalomnak is hatalmas szerepe volt és van az ismertségben: maradtam a szókimondó, néhol provokatív, olykor szándékosan szembehelyezkedő, elgondolkodtató stílusomnál, ami akár magánemberként is jellemezhet bizonyos pillanatokban. Bár azt hozzá kell tennem, hogy háromgyerekes anyukaként a magánéletben inkább vagyok egy karakán tyúkanyó, mint szókimondó és provokatív megmondóember.

4.Voltak olyan esetek az életedben, amikor az álmaidat tekintve “padlót fogtál”? Hogyan kezelted? Mit tettél, hogy túllépj rajta, megoldd, vagy így is elérd a célodat?

A magánéletemben nem voltak olyan kudarcaim, amikre most visszatekintve azt mondanám, hogy padlót fogtam hirtelen, és onnan gyorsan fel kellett állnom. Volt olyan sok-sok évem, amikor folyamatosan padlón voltam anyagilag, és egyedülálló anyukaként működtem, meglehetősen kilátástalan helyzetben, kitörési lehetőségek nélkül, kényszerpályán mozogva.

De szerintem ezek a nehézségekkel teli évek is segítettek hozzá leginkább a sikerekhez. Minden nap emlékeztetem magam arra, akár csak egy pillanat erejéig is, hogy honnan indultam, honnan jöttem, mennyire lentről kellett felküzdenem magam. Van egy olyan elméletem, ami persze a gyakorlatban is megmutatja az erejét, hogy ha sokat dolgozol, akkor egyszerűen jönni fognak az eredmények.

Lehet, hogy nem másnap, nem egy hónap múlva, de ha mindig résen van az ember, hogy javítson a saját helyzetén, akkor észre fogja venni azokat az apróságnak tűnő lehetőségeket, amikből aztán nagy dolgokat tud majd kihozni. Én négy évet éltem a padlón, úgy, hogy előtte is csak egy lépcsőfokkal voltam fölötte. Ez alatt a négy nehéz év alatt is arról ábrándoztam, hogy majd egyszer vállalkozásom lesz – bár fogalmam sem volt, hogy miféle –, és aztán végül lett.

5.Mesélj egy kicsit a jobb agyféltekés írásról! Mi a forrása ilyenkor az ötleteknek és az információnak? Hogyan jöttél rá, hogy képes vagy erre, és mire használtad?

A jobb agyféltekés kreatív írást 2013-ban hoztam létre, miután négy évig hallgattam a hősnők.hu szakértőitől, és a Minerva Capitoliuma szerkesztőtársaságától, hogy „bezzeg Rita, neked könnyű, mert olyan jól tudsz írni…” Szakértőtársakkal rendszeresen publikáltunk olyan cikkeket, amik a bulvárszemét silányságán túl akartak némi fényt megvillantani a gondolkodni vágyó emberek alagútjának végén.

De rendre azzal szembesültünk, hogy alig néhányan vagyunk, akiknek könnyedén megy az írás, és mindenki másnak ez komoly kihívást jelent. Mindig szuper cikkek születtek végül mindenkitől, de nem két óra alatt, hanem napok-hetek alatt, folyamatosan tologatva a határidőket. A Minerva Capitoliuma 2010-ben egy nyomtatásban megjelenő havi magazin volt, komoly lapzártával, tehát ott, ha valaki lemaradt, akkor egyszerűen kimaradt.

A versenyfutás az idővel ráadásul bár segít ráfókuszálni az adott feladatra, de komoly kreativitásgyilkos is egyben. Úgyhogy bár nem kerestem kifejezetten a megoldást a problémára, egyszer csak ott volt előttem a jobb agyféltekés rajzolás, mint minta, 2013 februárjában, és annak az egyébként továbbfejlesztett, agyintegráló gyakorlatokat alkalmazó változatára építettem fel a kreatív írás képzést.

Már akkor éreztem, hogy ez nagy dolog lesz, de úgy voltam vele, hogy próbáljuk ki, hogy működik-e, és ha igen, akkor majd rendszeresen csináljuk. Ez odáig „fajult”, hogy bő két éve kiszálltam már a tréningek szervezéséből, és Budapesten két franchise partnerünk tartja a meseíró, novellaíró, blogíró és regényíró képzéseket, én pedig a stratégiával szándékoztam foglalkozni kizárólag.

De annyira jó írókat képzünk ezeken a képzéseken, hogy tavaly indítottunk egy szövegíró szolgáltatást, és jelenleg több, mint 160 íróval karöltve szövegeket írunk vállalkozásoknak, szervezeteknek, sőt, az állami szférából is kaptunk már felkérést. Tehát nemcsak stratégiázom, hanem éppen egy új szolgáltatásunkat futtatom fel.

Hogy mi a forrása a jobb agyféltekét kreatív írásnál az ötleteknek és az információknak? Mi volt Einstein forrása? Mi volt Nikola Tesla forrása? Mi volt a Queen zenekar forrása? Sokszor próbáltam már megfogalmazni, és az évek során a „csatorna” kifejezés lett a legkedveltebb a képzéseken. Az írók úgy érzik, hogy mikor ilyen integrált, jobb agyféltekei dominanciával bíró állapotban vannak, akkor úgy funkcionálnak, mint egy csatorna, amin keresztüláramlanak az információk, érzések, gondolatok, ötletek.

Hogy ezek honnan jönnek, azt biztosan hosszasan lehetne kutatni, de nem lennénk előrébb a konkrét meghatározással, mert ezt nem lehet irányítani, ezt csak befogadni lehet, vagy elutasítani. Azt is el tudom képzelni, hogy az elménkben olyan végtelen mennyiségű információ van elraktározva, amik ilyenkor csak úgy előjönnek, de azt is el tudom képzelni, hogy valahonnan „máshonnan”, kívülről jönnek a dolgok.

Az írásban az a zseniális, hogy ezeket a bárhonnan jövő, számunkra olykor idegen gondolatokat, nem begyűjtjük magunkba, hanem átáramoltatjuk magunkon. Így nem a saját pszichénket terheljük például egy gyilkos vagy egy áldozat karakterének megformálásával, hanem a papírt.

Közben ez az áramlás segít kimosni is magunkból olyan dolgokat, amik esetleg évtizedek óta le vannak rakódva. Szóval ez érdekes kérdés, hogy honnan jönnek az infók, de igazából nem ez a fontos, hanem az, hogy mik történnek velük – az információkkal, gondolatokkal -, és közben mi történik velünk, akik ebben az áramlásban tevékenyen részt veszünk.

Vidi Rita vélemények, gondolatok

6.Mit gondolsz az energetikai valóságról? Arról, hogy a fizikai testünk és 3 dimenzióbeli létünk csak egy kis szelete teljes valóságunknak.

Abszolút jelen van az az életemben, hogy van még „valami”. Nem szoktam ezt mérlegre tenni, hogy a valóságom az kicsi vagy nagy szelete-e az egésznek, de ha bele kell gondolnom, akkor én úgy érzem, hogy nagy ez a szelet, sőt, ez a valóság ez szinte az egész torta. De láthatatlanul, és változó minőségben folyamatosan kapcsolódunk magasabb szintű rendszerekhez, és az már teljesen egyéni, hogy kinek mit jelent ez: végtelen energiát, kozmikus erőt, Istent, angyalokat, védőszenteket, bármit.

2010 óta naponta kétszer meditálok a Transzcendentális Meditáció „jóvoltából”, úgyhogy azt kijelenthetem, hogy én magam folyamatosan teszek azért, hogy ez a kapcsolódás ez jó minőségű legyen, de persze nemcsak a meditáció segít ebben, hiszen minden összefügg mindennel. Meditálni még kevés, de akár imádkozni is, ha közben például mérgekkel bombázza az ember a testét, meg az elméjét.

Római katolikus hitben nevelkedtem, hittanra jártam, bérmálkoztam, de a gyerekeimnek ezt már nem tudtam továbbközvetíteni, mert én magam is inkább valami fensőbb erőben hiszek, mintsem az egyházban. De szeretném, ha ők is megtalálnák azt, amiben hinni tudnak, amibe kapaszkodhatnak, ami kiegészíti az ő valóságtortájukat kerek egésszé.

7.Vidi Rita, mi az üzeneted, a küldetésed, vagy amit képviselsz a világban?

Az, hogy GONDOLKODJ! Azt látom, hogy az utóbbi egy-két évtizedben az emberek elkezdték megspórolni a gondolkodás munkáját maguknak. Mindent készen akarnak bekebelezni, saját hozzáadott érték nélkül, és ez sajnos a birkaság állapotába vezet. Ami kijön a médiából, azt szajkózzák tovább, persze nem azért, mert olyan nagyon meggyőződésesek abban a témában, csak így a kényelmes.

Az a réteg, akik hajlandóak gondolkodni, az a réteg nem szűkül, csak épp egyre láthatatlanabbá válik. Csak azok jutnak lassan már szóhoz – hála például a Facebooknak –, akiknek semmi mondanivalójuk nincs, csak utánoznak, majmolnak olyan kegyetlenül lebutított gondolatokat, amik egy gondolkodásra egyébként kész embernek szinte fájnak. A legnagyobb baj az – és mindig ez a baj mindennel, ami problémás a jelenben – hogy a mostani gyerekek számára ez a minta.

Az én korosztályom még úgy nőtt fel, hogy odafigyeltünk arra, mit mondanak az idősek, a nagyszülők, és ha köszönőviszonyban sem volt azzal, amit ifjonti hévvel gondoltunk, akkor is ezek elraktározódtak, és felnőttként elő lehetett hívni őket. Most mi van? A nagyszülők a tévéből ömlő szutykot szajkózzák. Mit fognak előhívni a most 14 évesek majd 10 év múlva? A semmit.
Mindenkinek megvan a véleménye az oktatás minőségéről, de az oktatás minősége is azért pusztul folyamatosan, mert a gondolatállomány is pusztul. Nemcsak az oktatás gyártja a gondolkodni képtelen embereket, hanem a társadalom ezt az oktatást termeli ki, ami meg már alapból gondolkodni képtelen embereket ad vissza a társadalomnak.

Mindenkinek óriási a felelőssége a jövőt – nem a saját jövőjét, hanem a társadalom jövőjét – illetően, de ez ügyben egyre nehezebb tenni, mert a birkaság jut csak térhez. Ha esetleg pesszimistának tűnnék, az nem a véletlen műve, pedig rólam tudvalevő, hogy a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola fenntartó alapítványának elnöke vagyok, és nálunk már közel 400 gyerek tanul. Pont ezért nem vagyok nyugodt, mert látom, mi megy nagyban, az oktatásban.

8.Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének kiemelkedő egyéniségek lenni?

Azt, hogy először is legyenek önmaguk ÉS közben ne önmagukért tegyenek kizárólag. Azt gondolom, hogy a nagy célok, az akár világmegváltó, világjobbító célok igazi egyéniségeket tudnak teremteni, illetve meg tudják mutatni az igazi egyéniségeket.

A fiam annak idején imádta a Thomas a gőzmozdony meséket, és bár felnőtt fejjel ezek elég bugyuta történetek, de mindig ott van bennük az a motívum, hogy a mozdonyok kifejezetten hasznos mozdonyok akarnak lenni. Ez fontos! Nem kell önmagunkat feláldozni, sőt, lehet önző is az ember, csak legyen ott mindig valahol egy kis hasznosság-tudat.
De ez még messze nem elég. Ami szerintem nagyon lényeges hosszútávon, az az, hogy legyenek elveink, és ragaszkodjunk hozzájuk, meg az elveink saját kombinációjához. Annyira kényelmes már az életünk, hogy minden egy képernyő-érintésnyire van tőlünk, de ne szokjunk le a gondolkodásról és az elveinkhez való ragaszkodásról!

9.Én is sokat foglalkozom az írás és eladás témájával és azokkal, akiket ez érdekel (Eyn oldal blogja írás kategória). Mit tanácsolsz azoknak, akik könyvet írnak, és szeretnének sokat eladni?

A könyv az egyik legkönnyebben eladható termék, csak az a probléma vele, hogy sok a versenytárs. Én például már érzem a saját könyveim egymással versengését, amikor például megkérdezik tőlem, hogy melyik könyvemet ajánlom először; mit olvasson el tőlem először az, aki nemrég talált rám, és tetszik neki az, amit közvetítek.

Ez fokozottabban érvényes a teljes könyvpiacon. Azt kell tudomásul venni, hogy a könyv egy ugyanolyan termék, mint például egy ruhacsipesz, vagy egy gyerekjáték, és nagyon komoly stratégia kell mögé, hogy el is adjuk.

Ma, ahogyan az elmúlt években is igaz volt ez, a legeslegkönnyebb úgy eladni, hogy ha van egy emailcím-listánk, és arra küldözgetjük az értékesítő leveleket. Hogyan lehet ilyen listát építeni? Úgy, hogy valamit először ingyen adunk – például egy másik könyvnyi anyagot teljesen ingyen –, és aztán eladunk az ingyenes anyagot elkérő feliratkozóknak.

Az ingyenes anyagot lehet hirdetni Facebookon, más oldalakon, lehet kérni másoktól, hogy ajánlják saját olvasóiknak, és még sorolhatnám a rengeteg lehetőséget.
De ahogy fentebb is említettem, a kemény munkának, az akár napi 8-10 órának meg kell, hogy legyen az eredménye, és ez esetben is előfordulhat, hogy átmenetileg nincs semmi eredmény. De heti 1-2 órai próbálkozástól senki ne várjon átütő eredményeket, meg végtelen gazdagságot a könyvírás és könyvkiadás terén, mint ahogyan már iparágakban sem várhatna semmit az, aki tessék-lássék teszi csak oda magát!
Azt tapasztalom a saját íróinknál is, hogy akik beleteszik az energiát – nem feltétlenül pénzt, hanem inkább törődést –, azok fognak eredményeket elérni. De ez minden értékesítéssel így van, nemcsak a könyvvel. Ilyenkor nem biztos, hogy a jobb agyféltekére van szükségünk, hanem bizony a racionális balra is, ami kiszámolja, hogy „ja, egész héten 5 percet foglalkoztam a könyvem értékesítésével…”
Egy író számára sokszor nem könnyű elfogadni, de egy könyv az nem könyv. Bár a saját könyveink versenyezhetnek egymással, de az még mindig jobb, mintha semmit nem tudnának rólunk a potenciális olvasók. Minél több könyvet írunk, annál több emberhez tudunk eljutni, mert minden új könyv afféle hatástöbbszöröző erő.

10.Vidi Rita, mi az, amit az eddigieken kívül mindenképpen el szeretnél mondani?

Még hatodikos koromban azt írtam egy házi feladat gyanánt a füzetembe arra a kérdésre, hogy mi leszek, ha nagy leszek, hogy „szeretnék híres lenni”. Ma már tudom, hogy nem híres akarok lenni, hanem hatással akarok lenni. Köszönöm a lehetőségét annak, hogy ezen az oldalon is megmutathattam magam, és hatással lehettem akár csak egy olvasóra is. Köszönöm!