Hajdu Zsanett, a kutató egyéniség

Hajdu Zsanett, a kutató egyéniség

Hajdu Zsanett, a kutató egyéniség, nem mindennapi személyiség. Róla azonnal a tüzes, megvalósító jelzők jutottak eszembe: átélés felsőfokon, önmegvalósítás, optimizmus, bátorság, mindent lebíró akarat.

Aki fiatal lányként két évig őserdei indiánok között lakik kutatás céljából, az nem ijed meg a saját árnyékától. Sikerült meglepnie, s szerintem sok mást is. Ha vannak még kételyeid, hogy megvalósítod e álmaidat, olvasd el Zsanett történetét! Ha ezek után még habozol, gondolj csak bele: ha ő képes volt minderre, akkor a Te álmaid simán elérheted.

1.Arra kérlek, mutasd be, mi az, amivel életed eddigi részén sikereket értél el!

Mindig is sikeres típus voltam abban az értelemben, hogy ami célt kitűztem magam elé, azt általában megvalósítottam. Harcos típusú, projekt szemléletű vagyok, ami azt jelenti, hogy addig megyek a céljaim után, amíg azok teljesülnek. Például gyerekként, 12 évesen döntöttem el, hogy szeretnék ejtőernyőzni. 16 éves kortól lehetett, szóval még várnom kellett. 14 évesen a nyolcadik utáni ballagásomra kapott pénzajándékokat félretettem rá, amiből ki is telt volna már a tanfolyam ára. 15 évesen már annyira bezsongtam, hogy felhívtam a repteret, és beszéltem az ejtőernyős szakosztály illetékesével. Megkérdeztem, lehet-e tenni valamit, mert még egy évem van a 16-ig. Erre ő azt felelte, ha viszek szülői engedélyről szóló igazolást, jöhetek. Madarat lehetett volna velem fogatni! De nem úgy a családommal, akik azt remélték, hogy az évek alatt elmúlik a kissé vad vágyam. Aztán olyan vérmesen sikerült kiállnom a tervem mellett, hogy végül kötélnek álltak, és áldásukat adták az új hobbimra. Ami persze a tanfolyam árán túl főként az ő pénztárcájukat terhelte. Kamaszkorom minden napsütötte és szélcsendes hétvégéjét ezután boldogan töltöttem a nyíregyházi repülőtéren a legfiatalabb ejtőernyősként.

A trópusok ajándékai könyv

A legnagyobb sikernek az egész szakmai pályámat megalapozó gyermekkori vágyam megvalósulása számít: szerettem volna eljutni a dzsungelbe, bennszülöttekkel találkozni, és betegségek ellenszere után kutatni. 21 évesen ez teljesült. Önálló expedíciót szerveztünk két társammal Bolíviába, ahol két évig éltem, és több indián törzsnél is lakva végül lejegyezhettem a Bajo Paraguá -i indiánok gyógynövényismeretét. Ebből született aztán a biológus diplomamunkám, majd a gyógynövények hatóanyagait kutató doktori tevékenységemet is megalapozta. Az utóbbi években könyvet írtam az expedícióról (A trópusok ajándékai – Szenvedélyes kutatóutam igaz története Bolívia indiánjai között), elkészítettem egy online kurzust a hazai fiataloknak, akik hasonlót szeretnének megvalósítani (Hogyan valósítsunk meg kutatóutat a Föld túloldalán?), illetve egy Costa Rica-i egyetemen tanítottam mindazt, amit megtanultam az etnofarmakológiáról, azaz a tradicionális gyógynövényismereten alapuló gyógyszerkutatásról.

Coca levél szárítás a bolíviai szubtrópusokon

Coca levél szárítás a bolíviai szubtrópusokon

Jelenleg egyéni vállalkozóként ismeretterjesztő, illetve pályaorientációs előadásokat tartok fiataloknak, alsósoktól egészen egyetemistákig, amelyekben nem titkolt szándékom a kalandok elmesélésén, az ismeretek átadásán túl a fiatalok inspirálása legszebb álmaik megvalósítására.

2.Meséld el, hogyan jutottál el idáig!

Elég kalandosan. A kamaszkorom közepén a középiskola választáskor leginkább a bulik érdekeltek, ezért szülői indíttatásra egy közgazdasági szakközépben tanultam tovább. Tizedikes voltam, amikor leesett, hogy mit is keresek én ott, hiszen a biológiával szeretnék továbbmenni. Ekkor kérésemre édesanyám másik iskolát keresett nekem. Úgy alakult, hogy csak a város legjobb gimnáziumában voltak nyitottak az átvételemre, így oda kerültem, és kiváló biológia tanárok kezei között mélyíthettem tovább a rajongásom az emberi test működése iránt. Aztán nem vettek fel az orvosira. Első éves biológus szakos hallgatóságom első néhány hónapjában megértettem, hogy az Élet megint csak jól alakította az utam, mert én kutatóvá szerettem volna válni, erre pedig a biológus szak tökéletes volt. Így ott maradtam.

Uru kislány az Andokból

Uru kislány az Andokból (Lassú István fotója)

Másod évem utáni nyáron tette fel a kérdést az akkori szerelmem, hogy elmennék-e vele Dél-Amerikába. Majd elájultam a gyönyörűségtől, mert éreztem, hogy ez az, itt a lehetőség!

Fél év alatt szerveztük meg az utazást önállóan, hárman, az akkori párom legjobb barátjával együtt. Szponzorokat kerestünk, kutatási tervet készítettünk és alaposan utánajártunk, hogy hová is utazzunk, ahol lehetőségünk nyílhat kutatómunkát végezni az indiánok között. Bolívia lett a cél. Felvettük a kapcsolatot kinti egyetemekkel, és nagyon szerencsések voltunk, két szakember is felajánlotta segítségét. Ezzel kezdődött minden.

3.Mikor és hogyan jöttél rá, hogy olyan egyéniség vagy, aki különbözik az átlagtól, különleges az érdeklődési köre, és mást akar mint az átlagos munka?

A különlegesség-tudat mindig is megvolt bennem, ahogy szerintem mindenkiben jelen van, mindannyian azt érezzük, hogy különbözünk a többiektől. Szerintem átlagos a munka, amit csinálok, a rendkívülisége abban rejlik, hogy elképesztően élvezem és igyekszem mindig azt az aspektusát megragadni, ami örömmel tölt el. De attól még munka. Attól válik különlegessé, hogy folyton lelkesedem érte.

.

A kesu dió színes áltermése

A kesu dió színes áltermése ízletes gyümölcs, a majmok nagy kedvence. Az általunk jól ismert magja az áltermésen kívülre lóg.

4.Mesélj bolíviai utadról! Mi volt a legnehezebb, s mit érzel a legnagyobb sikernek?

Gyönyörűséges volt Bolívia, sok égből pottyant ajándékkal teli. Gyakran regénybe illő váratlan fordulatok oldották meg a nehézségeket, máskor olyan örömteli meglepetések érkeztek, amit elképzelni sem tudtunk volna. A legnehezebb az az egy-két hónapos időszak volt, amikor elfogyott a pénzünk, ledöntött egy szalmonella fertőzés, és úgy látszott, hogy bizonyos új szabályok következményeként nem térhetek vissza az indián területre folytatni a munkám. Aztán szerencsésen átmentem ezeken a nehézségeken, visszatérhettem az indiánokhoz és mélyebb alázattal és sokkal ragyogóbban folytatódott tovább minden. A legnagyobb siker az, hogy megadatott a lehetőség, és tudtam élni vele.

5.Mit tartasz a legfontosabbnak az életben?

Azt, hogy folyamatosan kövessem a belső hangot, a szívemet, és akkor bármi bárhogyan alakul, mindig elégedett leszek.

6.Mi életed legnagyobb tanulsága?

Amíg tart, addig van tovább.

A Costa Rica-i dzsungel lombkorona szintből

A Costa Rica-i dzsungel lombkorona szintből fotózva (La Selva Biological Station)

7.Mit tanultál az indiánoktól és/vagy azoktól, akikkel találkoztál utazásod során?

Ó, nagyon sok mindent! Úgy általában a latinos örömteliséget, felszabadult trópusi és mély andoki táncokat, a minden rendben van hozzáállást. Az araonáktól azt, hogy nem muszáj mindig jófejnek lenni, a bennünk lévő indulatokat ki is lehet engedni. És persze rengeteget tanultam a természetről, a gyógynövényekről, a nyelvekről és a miénktől sokszor nem is annyira eltérő indián szokásokról. A trópusok ajándékai című könyvemben leírtam minden fontos eseményt, személyt, jelenséget, akikkel és amikkel utam során találkoztam és igazán megérintettek. Azért született maga a könyv, hogy azt a rengeteg mindent átadhassam.

8.Mi az üzeneted, a küldetésed, vagy amit képviselsz a világban?

Talán az, hogy igaz szívvel és kitartással minden, ami fontos, elérhető.

9.Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szeretnének valami különleges, vagy nem szokványos utazást, munkát véghezvinni, vagy olyan életet élni?

Akik tényleg ilyet szeretnének, azoknak valószínűleg nem kell tanácsokat adnom. Mindenük megvan ahhoz, hogy sikerüljön! A gyakorlati megvalósítás sok-sok kicsi lépés sorozata, a lehetetlen megvalósítása is sok-sok apró cselekedetből áll.

Készítettem egy online kurzust, ami gyakorlatiasan végigvisz a teljes felkészülésen, az ötleteléstől az elindulás pillanatáig. Szívből ajánlom a bátor vagy bátortalan kalandoroknak, mindenkinek, aki az utazását egy kis szakmaisággal szeretné fűszerezni.

Az araona indiánok földjén a Manuparé folyón

Az araona indiánok földjén a Manuparé folyón utazva, akinek volt, függőágyat feszített ki az árbocok közé.

10.Mi az, amit szívesen elmondanál még?

Azzal, hogy egy nagy álmunk teljesül, semmi nem ér véget. Kezdődik a következő. Aztán az is teljesül, és újabb jön. Ez egy idő után kicsit fárasztó, de egyszer mindenképpen megéri végigcsinálni. Utána az életet úgy is lehet élni, hogy nem a sorban felbukkanó álmaimat kergetem, hanem beleengedem magam a jelen pillanat szépségébe, és bármi vesz körül, úgy érzem magam, mint akit éppen ezrek ünnepelnek a világraszóló felfedezése miatt. Azon vagyok, hogy ez sikerüljön, és ugyanezt kívánom minden kedves olvasónak is!

*A címképen Zsanett látható a Costa Rica -i esőerdőben

Vidi Rita  << előző Egyéniség >> következő   Jakab Tündi

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.