TUDOK JOBBAT!

Nekem nem kell a lottó 5-ös

Nekem nem kell a lottó 5-ös!

Nekem nem kell a lottó 5-ös! Amikor először mondtam ezt, azt hitték csak viccelek, aztán azt, hogy nem vagyok normális. Pedig így van, nekem nem kell a lottó 5-ös, én sokkal nagyobb dologra vágyom. Az „átlagemberek” valószínűleg nem fogják érteni, amiket ebben a bejegyzésben mondok, vagy nem értenek vele egyet, de nem számít, ez a blog az egyéniségeknek szól.

Már-már szánalmas jelenség a lottó esetében, ahogy növekszik az összeg, amelyet nyerni lehet, úgy növekszik a szelvényt vevők száma.

Ez az amit soha, de soha nem tudtam megérteni. Miért motivál több embert az 5 milliárd mint az 1 milliárd? Akinek kevés, vagy átlagos mennyiségű pénze volt, így is, úgy is sokkot kap.

A nyerésvágy okai

A nyerésvágy okai – mármint konkrétan a nagy nyereményekről van szó – oda vezethetők vissza, hogy az embereket kiskoruktól fogva arra programozta környezetük, a rengeteg pénzzel minden problémájuk megoldódik. Vagy abban a hitben élnek, hogy általa minden mást is megoldhatnak.

A nyerésvágy okai

De a nyerés igazából az anyagiakon, s lehetőségek bővülésén kívül semmit sem oldana meg. Ugyanis adott egyén semmit sem változna, csak „megőrülne” a nagy vagyontól. Persze – mivel azt hinné, a pénzzel mindent megoldhat – valóban sok dolgot véghez vinne. De ezek nem tartanak a végtelenségig.

A nyerésvágy okai közt számos más dolog is jelen van, mint például a sok pénzzel járó büszkeség, vagy annak a hite, hogy innentől azt csinál, amit akar.

Ha én mondjuk lottóznék, akkor sem arra törekednék, hogy mindjárt a sok milliárdot nyerjem meg, hanem mondjuk, először csak kisebb összegeket, s aztán egyre nagyobbakat. Mert a pénzt is szokni kell, nem is szólva a kezeléséről.

Ami elengedhetetlen: a pénzügyi intelligencia következetes fejlesztése, a pénz megtartásának és növelésének tudománya. De ami mindezt megelőzi, az a személyes beállítottság és hozzáállás, amellyel a gazdagsághoz viszonyulunk.

Mi a probléma a sok pénzzel?

Mi a probléma a sok pénzzel? Igazából azzal semmi. Mindig minden az emberből alakul ki. Biztosan ismered azt a tényt, hogy akik nagy összegeket nyertek, azoknak legnagyobb része viszonylag rövid időn belül elveszíti az összeg nagy részét.

Ennek nagyon egyszerű az oka. A pénz is – mint minden más – „energia”, s az energiaáramlás törvényeinek engedelmeskedik.

Aki nincsen szokva az efféle energiához, ahelyett, hogy megoldaná minden problémáját, lehet, megsokasítja azokat. S még mi a probléma a sok pénzzel? Amellett, hogy megold egy csomó anyagi gondot, elvesz egy lehetőséget, mégpedig azt a lehetőséget, hogy fokozatosan „felnőjél” a nagy vagyonhoz.

A sok pénz felelősséggel is jár. Valójában nincs „álló” pénz, vagy mozog és „megsokasodik”, vagy fogy. Képzeld el, mekkora különbség van aközött, hogy valaki nyert e egy hatalmas összeget, vagy a saját erejéből, tudásából, és munkálkodásából jutott el arra a szintre, hogy nagy vagyona legyen. Az egyik lehet bármilyen, míg a másik – biztos lehetsz benne – hogy nem mindennapi egyéniség.

Mi a problema a sok penzzel

Mi a probléma a sok pénzzel? Semmi, csak az számít, hogyan jutsz hozzá. Ha választani kell, én az egyéniségfejlesztést választom, habozás nélkül. Mert biztos, hogy rendkívül könnyű lenne dúsgazdagon élni – s megadná a szabadságot, amire annyira vágyom – de van, ami ennél is fontosabb. Ez pedig az, amiért „idejöttem a Földre”.

Nem kell a lottó 5-ös – Az egyéniség a gazdagság

Az egyéniség a gazdagság. Nekem nem kell a lottó 5-ös! Az egész őrület oda vezethető vissza, hogy az emberiség mélyen materialistává vált. Úgy tesznek, mintha ennyi lenne az egész, egy röpke élet, amelyet meg kell próbálni minél jobban kiélvezni, mielőtt vége. Tulajdonképpen meg sem próbálnék egy „átlagos gondolkodású” embert ennek ellenkezőjéről meggyőzni.

Az egyéniség a gazdagság. Tudom, hogy minden okkal van, s egyetlen emberi élet sem születik csak úgy véletlenül, cél nélkül. Egy élet egy lépés az ön, s ezáltal mindenség-megismeréshez. Tudom, hogy most egy kicsit a spiritualitás felé léptünk, de másképpen nehéz világossá tennem, miről beszélek.

Az egyéniség lényege, hogy valami egyedit tesz, olyasmit visz bele a világba, ami addig nem volt ott. Ezért minden egyes ember egy kivételes „extraktum”, amelynek értékét pénzben kifejezni nem lehet. Mi ér többet, a pénz, vagy az egyéniség?

A pénz mindig pótolható. Az egyéniség a gazdagság. A fejlett egyéniség bármikor képes gazdagságot teremteni magának, de akinek az ölébe hullik, nem tudja ezt.

Nem a pénz drága

Nem a pénz drága, hanem a tudás, melyet nem szerzel meg, ha ingyen kapsz mindent. A világon minden dolog – a sikereket, boldogságot, egészséget, anyagiakat beleértve – csak az egyéniségeden át tapasztalható és alakítható. Bármi is a célod, magadon szükséges munkálkodnod.

Rengetegen abban a hitben nőnek fel, hogy a pénz az, ami megadja számukra az elismerést, státuszt, a boldogságot, s minden mást. Pedig nem az. A pénz csak közvetítő. A saját egyéniséged fejlettsége juttathat el magasabb szintre, minden területen. Nem a pénz drága, hanem az elvesztegetett idő, s az az élet, amelyet önmagad fejlesztése helyett, haszontalan dolgokra fecsérelsz.

Hogy tisztázzuk gyorsan, az élvezetek, a szórakozás, s az élet megannyi öröme, nem elfecsérlés! Csak az, amikor ebből áll az egész. Ugye érted, amit mondok? Életedben elegendő helyet kapjon mindazon jó amiben csak részed lehet. De tudd, hogy van valami, ami mindent felülmúl, ez pedig az az erő amely belülről vezet, s egyre „magasabbra” juttat. Nem társadalmilag, hanem szellemileg-lelkileg.

Az igazi értéked

Lehet ugyan bármekkora vagyonod, de semmi sem olyan sejtekig hatolóan mély érzés, mint amikor hirtelen ráébredsz, hogy ki is vagy… Azt, hogy benned a világmindenség, érzed az élet lüktetését a lelkedben, azonosságot azzal, ami mindent mozgat… Nem lehet leírni, csak tudod, hogy létezel, nem csak mint ember, hanem mint a mindenség egy magasabb öntudatra ébredt darabja.

Na ez, az, amit semmilyen nyeremény nem tud biztosítani. Mert ez belső. Nem külső dolgoktól és más emberektől függ, hanem Tőled. Benned zajlik le és általad. A képességek, amelyeket fejlesztesz, tudásod, és életmódod mind biztosíthatják mindazt, amire valaha is vágytál. De amíg nem találod meg magadban, amit keresel, odakint sem találod, akármennyi pénzed lesz.

Ettől még nyugodtan játszhatsz és nyerhetsz. Nincsen általánosságban baj az ilyesmivel, csak ha az emberek elvesztik az eszüket. Aki képes ilyenkor is megtartani a józanságát, az kézben tartja az életét. Akkor is, ha sok pénze van, s akkor is, ha kevés. Ha akar, több lehet neki, de mindig ő irányít, s sosem az eszköz (pénz).

Nem a pénz drága, hanem Te vagy. Mindig azok az értékesebb dolgok, amik tartósak. Ezért lepődöm meg, amikor emberek – akik rengeteget költenek mindenféle „egyszer használatos”, vagy pillanatnyi örömöt okozó dolgokra, sajnálják a pénzt arra, hogy tudásszintjüket növeljék, vagy egyéniségüket fejlesszék. Pedig ez az alapja mindennek.

Nekem nem kell a lottó 5-ös! A fejlődés, ami kell. A fejlődés az, amikor egyre mélyebben ismered meg önmagad, s egyre magasabb szinten kapcsolódsz a környező világhoz. Nem felszínesen, csupán külsődlegesen, hanem személyiséged különleges színeivel, utánozhatatlanul és csodálatosan.

Te vagy az irányító

Te vagy az irányító. De csak akkor, ha nem dőlsz be a tömegszuggesztiónak, és nem rohansz csapot-papot hátrahagyva, hátha milliókat nyersz. Mert azok a milliók itt vannak a fejedben. Itt vannak a képességeidben, a tudásodban, a cselekedeteidben, mindabban, ami Te vagy.

Hagyd a tömeget, rohanjanak csak a „szerencse” után. Az egyéniségek nem „hisznek” a szerencsében. Ők megteremtik a lehetőségét. Mégpedig azáltal, hogy „késszé” teszik önmagukat bármilyen siker és bőség befogadására. A tömeg mindig a gyors, könnyű eredményekre vágyik. Az egyéniség tudja, hogy a tartós eredményeknek megvan az ára, de azzal is tisztában van, hogy a kapott eredmény mindent felülmúl.

Te vagy az irányító. Minden lehetőség nyitva áll előtted, amíg be nem csukod a kaput önmagad előtt. S mi van, ha nyersz? Mondj le róla? Dehogy! Tekintsd egy leckének, vagy próbának, elég „képzett” vagy e hozzá, hogy megtartsd, s esetleg megnöveld. De sose bízd a szerencsére a jövődet!

Szerencséd legfőbb záloga Te magad vagy. Nem számít, amit gondolnak rólad, csak az, amit tudsz. A bölcs messzire néz, az átlagosak azt látják, ami az orruk előtt van. Ami most jónak tűnik, nem biztos, hogy az lesz mindig. De amiért megküzdöttél, s megtapasztaltad, azt már nem veszted el.

Bízhatsz a szerencsében is, én inkább az önmagadon való munkálkodást javaslom. Amit ezáltal kapsz, nem csak tartós, de egyben élmény, mert maga a folyamat is boldogságot okoz. Az, hogy fejlődsz, eredményeket érsz el, olyan dogokat tudsz, mint senki más, hogy egyre jobb és boldogabb leszel. Ezt az utat ajánlom. Nem a legkönnyebb, de a legeredményesebb. Ha komolyan gondolod, itt léphetsz és elindulhatsz a célodhoz vezető úton.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük